A nyomozók őrizetbe vettek két szegedi férfit, akik egy szórakozóhely közönségét látták el metamfetaminnal.
A rákos, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedéseken túl olyan súlyos elmezavarok kialakulásához is hozzájárulhat a dohányzás, mint a tudathasadás - olvasható a Lancet Psychiatry című brit szakfolyóiratban pénteken megjelent tanulmányban.
A dohányzás és az elmezavarok - mindenekelőtt a skizofrénia - közötti statisztikai összefüggést már korábban is tapasztalták - emlékeztetnek a tanulmány szerzői.
Megfigyelték, hogy a súlyos elmezavarokban szenvedő páciensek hajlamosabbak voltak dohányozni, a pszichózisban szenvedők között háromszor gyakoribb volt a dohányosok száma, mint az összlakosság körében. Továbbra sem volt ismert azonban, miért hajlamosabbak dohányozni az elmezavarokban szenvedők - írták a szerzők.
Vajon a pszichiátriai betegség és/vagy annak kezelése késztet a dohányzásra? Több elmélet is létezik ezzel kapcsolatban, amelyek szerint állítólag a cigarettával kompenzálni lehet a gyógyszereknek az örömérzetért felelős agyi vegyületre, a "boldogsághormonként" is ismert dopaminra gyakorolt hatását. Kevés kutató foglalkozott azonban azzal az elgondolással, hogy maga a cigaretta növelheti ezen betegségek kialakulásának a veszélyét.
A mostani tanulmány pontosan ennek az elméletnek a helyállóságát kutatta, és azt kívánta megállapítani, hogy az elmezavar korábban jelentkezik-e a dohányosoknál, mint a nem dohányzóknál.
A korábbi - összesen 14 555 dohányosra és 273 162 nem dohányzóra kiterjedő - kutatások elemzése egyértelmű eredményt mutatott.
- írja a tanulmány két fő szerzője, Pedro Gurillo, a kelet-spanyolország Torrevieja kórházának orvosa és Sameer Jauhar, a londoni King's College professzora. A betegség megjelenésekor az elmezavartól szenvedőknek háromszor nagyobb az esélyük arra, hogy dohányosok lesznek, mint a lakosság többi részének.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írta egy másik szerző, a MacCabe, a King's College tanára.
- hangoztatta Robert Murray (King's College). Mint ismert, a túl nagy mennyiségű dopaminnal magyarázza ugyanis az egyik elmélet a skizofrénia kialakulását
A mostani tanulmány, akárcsak egy nemrégiben a cigarettáról és a tudathasadásról megjelent svéd munka határozottan állítja, hogy ok-okozati összefüggés van a dohányzás és a skizofrénia között - közölte Michael Owen, a Cardiffi Egyetem pszichiátere. Kollégája, Michael Bloomfield, a londoni University College tanára szerint viszont "sok munka van még hátra, amíg a tudósok bizonyossággal kijelenthetik, hogy a dohányzás valóban növeli a tudathasadás kockázatát".
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)