Az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, ezt jobb, ha tudod, mielőtt biztosítást kötsz.
Nem csak a kórházakat és gyógyászati segédeszköz cégeket, de végső soron a beteg ellátását is veszélyezteti a tartósan gyenge forint. Az egészségügyi intézmények gazdálkodási lehetőségei oly mértékben beszűkültek, hogy az év második felében a betegellátáshoz szükséges anyagokat már nem csak kifizetni nem tudják majd, de azok megrendelésére sem lesz lehetőségük - írja a Világgazdaság.
Már rövidtávon is veszélyes a gyenge forint az egészségügyre, hiszen az ellátáshoz szükséges eszközök, anyagok közel 80 százaléka importból származik. Ugyanígy külföldről kell behoznunk a hazai gyártású termékekhez felhasznált alapanyagok nagy részét.
Az egészségügyi beszállítók pedig egyre kevésbé toleránsak az amúgy is anyagi problémákkal küzdő kórházakkal szemben. A forint gyengüléséből fakadó pluszkiadásaikat pedig egyre inkább igyekeznek érvényesíteni. Erre több lehetőségük is van, mint az elmúlt években. A kórházak államosítása előtt jellemzően három-öt éves szerződéseket kötöttek a kórházak a beszállítókkal, így az árakat stabilabban tudták tartani, eloszlatva az árfolyam-ingadozásból fakadó áremeléseket. Mára viszont az engedélyezett közbeszerzések időtávja jellemzően egy év, ilyen rövid időtávon pedig az ilyen árnövelő tényezők sokkal határozottabban jelentkeznek.
A kórházak finanszírozási alapdíja hat éve változatlan, így az árak emelkedésének fedezete egyszerűen nem áll rendelkezésre. Az alapdíjak korrekciója egyre inkább elkerülhetetlenné válik, ha a magasabb önköltség következtében a költségvetési előirányzatok már év közben elfogynak. Mindezek alapján egyértelmű, hogy tovább nő a kórházak adósságállománya, és gazdálkodási lehetőségeik oly mértékben beszűkülnek, hogy az év második felében a betegellátáshoz szükséges anyagokat már nem csak kifizetni nem tudják, de azok megrendelésére sem lesz lehetőségük.
De nem csak a kórházakat fenyegeti a tartósan gyenge forint. A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégek gazdálkodása már az elmúlt hetekben is kritikussá vált, további árfolyamesés pedig az ellátást is veszélyeztetheti. Ennek az egyik fő oka, hogy a gyógyeszközök árát már tizenegyedik éve befagyasztotta az egészségbiztosító, így a mára minimálisra csökkent árréseket 1-2 százalék árfolyamromlás is jelentős mértékben befolyásolja.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







