A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyetért az általános utazási költségtérítési kötelezettség bevezetésével, mivel így növelni lehet a közösség közlekedést igénybe vevők számát - nyilatkozta Vitézy Dávid vezérigazgató csütörtökön az MTI-nek.
Mint azt a Pénzcentrum.hu megírta, július 1-től kötelező lenne megtéríteniük a munkáltatóknak a közigazgatási határon belül (helyben) lakók munkába járási költségeit is. Ezt javasolja a nemzeti fejlesztési miniszter a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvénymódosításban. Az előterjesztés sürgősséggel tárgyalja az Országgyűlés anélkül, hogy az elképzelésekről egy szót szólt volna a kormány a munkáltatói érdekképviseleteknek.
KATTINTS! A helyi utazási bérletet is fizetniük kell a munkáltatóknak
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös közleményben tiltakozott a költségtérítési kötelezettség bevezetése ellen. Az állami és önkormányzati tulajdonban lévő, személyszállítást végző gazdasági társaságok átláthatatlan és ésszerűtlen működtetésének veszteségeit nem fizettethetik meg a hazánkban működő magánvállalkozásokkal - fogalmazott Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára. A javaslat ráadásul ellenérdekeltté teszi a munkáltatókat a vidéki munkavállalók foglalkoztatásában, ami kedvezőtlen irányba befolyásolja az amúgy is gyenge mobilitási hajlandóságot - teszi hozzá Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke.
Vitézy Dávid, a BKK vezetője a munkáltatói érdekképviseletek kifogásaira reagálva az MTI-nek elmondta: a jelenleg hatályos jogszabályok az autóval való bejárást részesítik előnyben, miközben kiemelt várospolitikai és környezetvédelmi célkitűzés a tömegközlekedés részarányának növelése. A javaslat elfogadása e téren jelentős előrelépést hozhat.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hangsúlyozta, a munkáltatói bérlettérítés a helyközi közlekedésben ma is működik, az mégsem okozza a munkáltatók csődjét vagy a bérletárak drasztikus emelkedését, ezért az ezzel kapcsolatos aggályok megalapozatlanok. A BKK vezérigazgatója közölte, a javaslat annyiban segíthet a tömegközlekedés finanszírozásában, hogy növelheti a bérletvásárló utasok számát, így a közlekedési társaságok bevételeit.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint viszont nincs realitása annak, hogy minden Budapesten működő vállalkozás ki tudja gazdálkodni a munkavállalónként éves szinten 120 ezer forintos többletköltséget okozó bérlettérítést. Rolek Ferenc szerint a javaslat a jelenlegi formájában elfogadhatatlan a munkaadók számára. A szabályozás amellett, hogy jelentős pluszterhet jelentene a vállalatok számára, a béren kívüli juttatások kapcsán a hatályos adótörvényekkel is ütközik - tette hozzá. Jelenleg ugyanis a béren kívüli juttatás formájában lehet helyi utazási bérletet biztosítani a munkavállalók számára. Ez után a munkáltatóknak a juttatás 1,19-szeres szorzóval növelt értéke után 16 százalékos személyi jövedelemadót, valamint 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást is kell fizetniük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad