Állami nyugdíjpara: jön a szuperbruttó szuperbruttója

A jövőbeni állami nyugdíjrendszerben kulcsfontosságú az egyéni számla megteremtése - szögezi le a szaktárca. A számlán azonban csak a munkavállalók által befizetett nyugdíjjárulékot írnák jóvá, amit "valamely alkalmasan megválasztott mértékkel jelenértékűvé alakítanának (valorizálnának)" - fogalmaz az előterjesztés. A dokumentum fontosnak tartja leszögezni, hogy az egyéni számlákon nem jelenik meg fizikai valójában a pénz, hanem csak egy eszmei jellegű tőkeszámláról van szó. Nyugdíjba vonuláskor az e számlán lévő valorizált egyenleg és a nyugdíjba vonuló várható hátralévő élettartama alapján határoznák meg az öregségi ellátást.

Az összességében befizetett nyugdíjjáruléknak tehát csak egy része az, amely megalapozza a későbbi egyéni nyugdíjjogosultságot. A költségvetésbe befolyó nyugdíjjárulékok ugyanis alapvetően három célt szolgálnak: kell a pénz az öregségi nyugdíjak kifizetésére, ellensúlyozni kell a pénzügyi és demográfiai deficitből eredő többletkifizetéseket (keresztmetszeti egyensúlyt biztosító járulékrész), s finanszírozni kell a nem öregségi nyugdíjakat (árvaellátás, ideiglenes özvegyi ellátás).

Jelenleg az összes járulékon belül nem különülnek el a háromféle célt szolgáló elemek. A javaslat szerint a jövőben a munkavállaló fizetné az öregségi nyugdíjra, valamint az árvaellátásra, illetve az ideiglenes özvegyi ellátásra jogosító járulékrészt, amelyek elkülönülnének egymástól. A nyugdíjjogosultság megállapításánál csak az öregségi nyugdíjra befizetett járulékot vennék figyelembe. A munkáltatók fizetnék a keresztmetszeti egyensúlyt biztosító járulékrészt, amely valójában nem is járulék, hanem hozzájárulás lenne.

Változnának a járulékmértékek

A javaslat szerint újraszámolnák az egyéni és a munkáltatói járulék nagyságát. Az öregségi nyugdíjra befizetett egyéni járulék körülbelül 20 százalék lenne, szemben a jelenlegi 10 százalékkal. A munkáltató által ma lerótt járulék egy részét áttennék a munkavállaló bérébe (vagyis "felbruttósítanák" a járulékkal a jövedelmet), vagyis csökkenne a jelenleg 24 százalékos munkáltatói járulék mértéke. Ha a felbruttósítást nem lehetne megvalósítani, akkor a munkáltatók által befizetett hozzájárulás egy részét is jóváírnák az egyéni nyugdíjszámlákon.

A szaktárca megfontolandónak tartja, hogy a kisgyermekes nőket foglalkoztató munkáltatóknak  kevesebb járulékot kelljen fizetniük. A csökkentés segíthetné az érintett munkavállalók szélesebb körű alkalmazását. A járulékkedvezmény mértéke a gyermekszámtól függően változna.

Kiegyenlítenék a gyermekvállalásból adódó, jelenleg is létező nyugdíjhátrányokat. A javaslat szerint a gyermekvállalási idő alatt kieső, vagy csökkent járulékfizetést az életpálya jövedelmének átlagával kellene figyelembe venni. Az ehhez szükséges forrásokat is a munkáltatók által fizetett keresztmetszeti egyensúlyt biztosító járulékrész fedezné.

A javaslat leszögezi: a nyugdíjrendszer hosszú távú kötelezettségei és erőforrásai mindig egyensúlyban kell, hogy legyenek. Vagyis, ha nő a várható élettartam, vagy más okból megbomlik az egyensúly, automatikusan meg kell növelni a nyugdíjkorhatárt. A korhatár-változtatás az egyensúlyt biztosító egyfajta automatikus kiegyenlítő mechanizmusként működne.

Töredékrészt lehetne örökölni, azt is csak a hozzátartozóknak

Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár korábbi ígéretének megfelelően örökölhetővé tennék az egyéni számlákon felhalmozott összeget. Ezt azonban számos korláthoz kötnék.

A Nefmi javaslata szerint csak az egyéni számlaegyenleg lenne örökölhető, ami - a fent leírtak alapján - nem tartalmazná a munkáltatók által fizetett hozzájárulást és a hozzátartozói ellátást finanszírozó járulékrészt sem. Jó hír ugyanakkor, hogy nemcsak a magánnyugdíj-pénztárból áthozott egyenlegrészt lehetne örökölni.

A felhalmozott összeg csak addig lenne örökölhető, amíg a számlatulajdonos nem megy nyugdíjba, vagyis abban az esetben, ha a nyugdíjba vonulás előtt meghal. A számla egyenlegét csak nyugdíjcélra lehetne felhasználni, vagy továbbörökíteni.

További megkötés lenne, hogy az örököst nem lehetne szabadon megválasztani, első körben a házastárs, annak hiányában pedig a gyermekek örökölnének. A javaslat szerint külön vizsgálandó kérdés, hogy az élettársi, bejegyzett élettársi viszony milyen megítélés alá esne, illetve, hogy a vérszerinti, valamint az örökbe fogadott vagy nevelt gyermekek is egy kalap alá tartoznának-e.

Váláskor a nyugdíjszámlán is osztozni kellene

A jövőben az öröklött számlaegyenleg lenne az öregségi özvegyi nyugdíj alapja. Az árvaellátás és az ideiglenes özvegyi nyugdíjkifizetések viszont - mint korábban említettük - külön járulékra alapuló, elkülönült szolgáltatások lennének.

Az özvegy, miután elérte a nyugdíjkorhatárt, az aktuális egyéni számlaegyenlege, illetve a maradék öröklött számlaegyenlege alapján kapna nyugdíjat. A szaktárca elképzelései szerint a nyugdíjba vonuló házasoknak eleve nem egyszemélyes, hanem - a házastárs korát figyelembe vevő - kétszemélyes járadékot állapítanának meg. Így az egyik házasfél halála után az özvegye ő utána is kapna nyugdíjat. Ez a szabály mindkét házastársra vonatkozna.

A házastársak közötti korrektség érdekében a szaktárca szerint megfontolható lenne, hogy válás esetén az egyéni számlák egyenlegének azt a részét, amelyet a házasság alatt szereztek a felek - hacsak házassági szerződésben erről a kérdésről másként nem állapodtak meg -, egyenlő arányban el kelljen osztani egymás között. Példával élve: ha az egyik fél a házasság alatt egyáltalán nem dolgozott, s így nem szerzett nyugdíjjogosultságot (nem nőtt a számlaegyenlege), akkor váláskor megkapja a másik fél, házasság alatt szerzett számlaegyenlegének a felét. Hasonló szétválasztás lehetne érvényes a járadékos szakaszban is, bár a tapasztalatok szerint akkor már csekély a válások száma.