13 °C Budapest

Készül az új pesti gigapláza: a Tesco sem maradhat ki

2010. április 22. 15:02

Az építkezés az ütemezésnek megfelelően halad, a KÖKI TERMINÁL BevásárlóközPONT a Ferihegyi út mellett. Az előzetes ütemterv alapján, 2010. októberére a teljes építmény szerkezetkész átadása megtörténik.

Az épület pinceszintje teljes egészében elkészült és megkezdődtek a szakipari munkálatok. A földszint már 90%-ban és az e-feletti részek is közel 35%-os szerkezetkész állapotban vannak.

Jelenleg napi közel 1000 ember dolgozik az építési területen és ez a szám folyamatosan nő, a szakipari munkák idején elérheti ez a szám a napi 6000-7000 főt is. A beruházók várakozásai szerint a bevásárlóközpont Budapest egyik legnagyobb vásárlóforgalmú plázája lehet.

Megközelíthetőség
M3 metró végállomás,
Kőbánya-Kispest buszvégállomás,
Belföldi, távolsági buszállomás,
MÁV vasúti kiemelt állomás és végállomás,
Ferihegyi vasúti kiemelt állomás,
Főbb főútvonalak.


Mint arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, a beruházás keretében a jelentős közlekedési fejlesztések mellett háromszintes multifunkcionális bevásárlóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet. A néhány hete született megállapodásnak köszönhetően, egy új TESCO áruház nyitja meg kapuit.

Az kb. 5 000 négyzetméteres előadótéren 30 000 féle terméket kínáló Tesco áruház közel 150 új munkahelyet teremt.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem