10 °C Budapest

Káosz! Nem értelmezik a német bankkártyák 2010-et

MTI
2010. január 5. 17:32 1 perc

Banális hiba miatt a teljes magyarországi bankkártya-állománynál kétszer több német bankkártya vált használhatatlanná az év elején, az informatikusok a hiba elhárítását csupán jövő hétfőre ígérik.

Programhiba miatt az év eleje óta nem, vagy csak alig lehet használni több mint 20 millió bankkártyát Németországban. A Német Takarékszövetkezeti Szövetség (DSGV) keddi közleménye szerint korlátozottan használható 20 millió EC - korábbi nevén Eurocheque - rendszerű kártya, és a tranzakciókat lebonyolító szoftver hibája miatt 3,5 millió hitelkártyával is fizetési gondok adódhatnak.

A probléma oka az, hogy a program nem tudja feldolgozni a 2010-es évszámot. A meghibásodás nem jelent biztonsági kockázatot - közölte a szervezet. A szövetség tagjai által üzemeltetett közel 26 ezer németországi bankautomata szolgáltatásait már igénybe tudják venni a kártyatulajdonosok, de továbbra sem lehet a kártyákkal fizetni valamennyi üzletben, vendéglőben és egyéb elfogadó helyeken.

A közlemény szerint csütörtöktől már az érintett bankkártyák 85 százalékát lehet majd használni, jövő hétfőig pedig teljes mértékben helyreáll a rend.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?