A Magánszemélyek nyitóoldal tartalma A K&H Bank után nem sokkal a CIB Csoport is úgy döntött, hogy megújítja a honlapját. A frissítésre ma este kerül sor, a bevezetés néhány perces leállással jár.
A változás eredményeként a CIB Csoport honlapjai (cib.hu, ciblizing.hu, cibalap.hu, cibfaktor.hu) az Intesa Sanpaolo webes arculati előírásainak megfelelő, letisztult és kompakt külsőt kapnak. A megújítás során fokozott figyelmet fordítottak arra, hogy a legfontosabb, legkeresettebb információk továbbra is az egyes nyitóoldalakról legyenek elérhetőek.
A mostani megújulás elsősorban a honlap megjelenését érinti, nem járt olyan nagyságrendű szerkezei változtatásokkal, mint az év eleji átalakítás. A megjelenés változása, illetve az azóta érkezett ügyfélvisszajelzések figyelembe vétele mellett kis mértékben a nyitó és a beloldali navigáció is módosul. A honlap tartalma, az információk menüstruktúrája, illetve egyes oldalcímek nem változnak.
Néhány napja került bevezetésre a fiókokat és az ATM-eket tartalmazó interaktív online térképes szolgáltatás, amely a pontos helymeghatározáson kívül útvonaltervezésre is használható. Elérhető a Fiókkeresőből, valamint a http://cib.holvan.hu címen.
A Magánszemélyek nyitóoldal tartalma:

1. Fejléc
Célcsoport választó: A kiválasztott célcsoportra kattintva nyitható meg az adott célcsoport nyitóoldala. A kiválasztott célcsoport nevére állva legördül a hozzá tartozó fő navigáció, innen lehet eljutni a beloldali tartalmakhoz.
CIB Csoport menü: a Csoportról szóló információk és a leánycégek honlapjai érhetők el itt.
Intesa Sanpaolo menü: a menüre kattintva az Intesa Sanpaolo angol oldalainak főbb tartalma érhető el.
2. Célcsoport navigáció és hirdetési felület: A fülekre kattintva (Ajánlataink, Napi pénzügyek, Megtakarítások, befektetések, Hitelek, Árfolyamok, Piaci hírek, Adattár) az egyes információcsoportokhoz tartozó linkek (kiemelt tartalmak) jelennek meg, az eddiginél hangsúlyosabb hirdetési felülettel egybekötve. Ezekre a linkekre kattintva lehet eljutni a beloldali tartalmakhoz.
3. Keresett kifejezés: Az eddiginél kiemeltebb helyen érhető el a keresés funkció.
4. Hasznos eszközök ikonsor: A pénzügyi döntést segítő alkalmazások (devizaváltó, számlaválasztók, betéti kamatszámító, hitel-kalkulátorok, hozamszámítók, IBAN számlaszám kereső), illetve a kondíciók és kamatok innen (is) elérhetők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
5. Online szolgáltatások: CIB Internet Bank, eBroker
6. Elérhetőségek: CIB24, Hitelvonal, Fiók és ATM kereső, online ügyfélszolgálat, hírlevél rendelés, panaszbejelentés
7. Aktuális: Hírek, tájékoztatók, díjak, elismerések
8. 100% figyelem
9. Lábléc: SWIFT-kód, Szerződési feltételek, Jogi nyilatkozat, Közlemények, Fenntarthatóság, Partnerek, Oldaltérkép, English version
A Magánszemélyek egyik beloldalának tartalma
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







