0 °C Budapest

Buktál az eurón? Most jöhet a kegyelemdöfés!

Pénzcentrum
2009. június 26. 05:55

Március elején 317 forintig, néhány héttel később 312 forintig repült az euró árfolyama. Aki ekkor pánikszerűen eurót vásárolt és lekötötte három hónapra, az - amellett, hogy jelentős árfolyamveszteséget kénytelen elkönyvelni - rövidesen kézhez kapja a friss bankszámlakivonatát, ami újabb kellemetlen meglepetést tartogat. Az árfolyamveszteség ellenére az euróban jóváírt kamat után ugyanúgy meg kell fizetni a 20 %-os kamatadót!

Egy évvel ezelőtt még 235-240 forint között tornázott az euró árfolyama, amit októberben felkapott a válság szele és egyetlen hónap leforgása alatt egészen a 285-ös szintig repítette. Az ekkor pániszerűen eurót vásárlóknak rövidesen csalódniuk kellett, mivel az év végére 265 forint környékén keresett támaszt az árfolyam.

A 2009-es év jól indult a spekulánsoknak, akik már az első hónapban jóval többet kaszálhattak az árfolyamnyereségen, mint amennyit egy akciós forint lekötött betét egész évben hozott volna. A 300-as limit első áttörését követően volt némi megtorpanás, de februárban 310 forintig, március elején 317 forintig ugrott fel az árfolyam. 

Az euró árfolyamának alakulása az elmúlt egy évben (nagyításért kattintson a grafikonra!)

Jelen állás szerint a legrosszabbul azok az ügyfelek jártak, akik március 6-án döntöttek úgy, hogy euróra válták a megtakarított forintjukat, de három héttel később sem volt sokkal jobb a helyzet (ekkor 312 forintot kellett fizetni egy euróért).

A bankok felismerték az euró lekötésekben rejlő lehetőségeket és egyre kedvezőbb kamatozású akciós ajánlatokkal árasztották el az ingoványban egyébként térdig gázoló magyar pénzpiacot. Az ügyfelek csak kapkodták a fejüket az előbb 4 % körüli, majd 6 %-os akciós ajánlatok láttán, később néhányan a 6 %-os határt is átlépték az első kamatperiódusra vonatkozóan.

Korábban: Euróval teszteltük a bankokat: nem mindennapi végeredmény született

A márciusban aláírt három hónapos akciós lekötések ebben a hónapban járnak le, az ügyfelek rövidesen kézhez kapják aktuális bankszámlakivonatukat. A számokat böngészve a gyanútlan euró birtokosokat kellemetlen meglepetés érheti, amikor a kamatelszámolás felé fordítják a tekintetüket. Euróban számolva banktól függően évi 2-6,5 %-os kamatot írtak jóvá a pénzintézeteket, ami után a forintban kifejezett veszteség ellenére is meg kell fizetni a 20 %-os kamatadót.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyi maradt 1 millió forintból a 3 hónapos lekötést követően? (nagyításért kattintson a táblázatra!)

Számításunk szerint, aki 2009. március 6-án vásárolt eurót és lekötötte azt három hónapra, az a lejáratkor 7,46 %-os veszteséget könyvelhetett el és csak valamivel több mint 925 ezer forintja maradt. A hónap közepén és második felében euróra váltók 50-60 ezer forintos mínusszal zárhatták az ügyletet.

További friss adatok, grafikonok, táblázatok: Pénzcentrum - Infocentrum

A kamatadó bevezetése részben az Európai Unió részéről érezhető nyomás hatására valósult meg 2006. szeptember 1-től, a sarc mértéke a megszolgált kamat 20%-a. Több fórumon is felmerült a kamatadó igazságosabbá tételének lehetősége, egyes vélemények szerint az adó mértékét minimum a mindenkori inflációval csökkenteni kellene.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?