8 °C Budapest

Felkavaró Lidl-videó: dühöngő tömeg az áruházban

2009. május 5. 05:38

Már a hajnali nyitásnál tömegnyomor volt egy máltai Lidlben. A vásárlók grillsütőért rohamozták meg az áruházat.

A német áruházlánc máltai üzletében 19,98 euróért, azaz valamivel több mint 5500 forintért árusította a kerekes kerti sütőt. A tömeg már nyitáskor az üzlet elé csődült, majd mihelyst a bolt ajtajai kitárultak, a vásárlók betódultak és a grillsütőt tartó polcok felé szaladtak.

A hírek szerint nem jutott mindenkinek a sütőből, és kisebb lökdösődés is kialakult a vásárlók között. Az eset azért is keltett nagy feltünést, mert a mindössze 316 négyzetkilométeres szigetországban nem túl gyakoriak az ilyen jelenetek.

Hazánkban ugyanakkor az elmúlt években többször is előfordult már, hogy óriási tömeg alakult ki egy-egy áruház előtt. A legemlékezetesebb eset az Electro World 2002-es nyitása volt, amikor több ezer fő tülekedett az olcsónak vélt termékekért. Hasonló csoportosulás volt 2007-ben a nyíregyházi Media Markt nyitásakor, vagy az Aréna Pláza másfél évvel ezelőtti indulásakor is.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 20:34