2020. augusztus 12. szerda Klára

Influenza, allergia, koronavírus: hogyan tudom megkülönböztetni, mik a tünetek?


Az új koronavírus-járvány immáron hivatalosan is világjárvány, a magyar kormány ráadásul veszélyhelyzetet is hirdettek miatta hazánkban. Nem csoda hát, hogy ha valakinek elkezd viszketni a szeme, hevesen elkezd egyik napról a másikra köhögni, összerándul a gyomra, és elkezd félni attól, hogy netalántán valamilyen úton módon megfertőződött az új koronavírussal. Pánikra azonban egyelőre semmi ok, mutatjuk, hogy mire utalnak az egyes tünetek, és hogy mikre kell figyelni akkor, amikor az ember magát diagnosztizálja. Nem szabad ugyanis összekeverni az allergia, a sima megfázás, az influenza vagy az új koronavírus tüneteit.

Március 11-én a WHO világjárvánnyá nyilvánította az új koronavírus-járványt, Magyarország pedig veszélyhelyzetet rendelt el egész ország területére. A helyzet komolyságát mind a két intézkedés jól jelzi, éppen ezért nem csoda, hogy ha az ember kicsit feszélyezve érzi magát, ha a betegség szóba kerül, hall róla a tévében vagy olvas róla az interneten. Kifejezetten érhető továbbá az is, hogy ha valakit félelem fog el attól, hogyha némi csiklandozást érez a torkában, esetleg egyik napról a másikra elkezd hevesen köhögni.

De pánikra semmi ok! A CNN ugyanis megszólaltatta Dr. Greg Polandot, a Mayo Klinika orvostudományi fertőző betegségekkel foglalkozó professzorát, aki egyben a Vakcina Kutatócsoport vezetője is a klinikán, hogy milyen alapvető tüneti különbségek vannak az allergia, az egyszerű megfázás illetve az új koronavírus fertőzése között.

Viszkető szemek, orrfolyás

Ha valakinek hirtelen elkezd viszketni a szeme vagy éppen folyni az orra, annak valószínűleg szezonális allergiája van, vagy egyszerű megfázásban szenved. A szakértő szerint a szezonális allergia egyik jellemzője, hogy főleg a szemre hat viszketés formájában, illetve az orra, dugulás, folyás szempontjából. Nem mellesleg allergiánál még kiütéseink is lehetnek, amik biztosan nem az új koronavírus fertőzésre utalnak.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Szisztémás, nagyobb tünetek

Az új koronavírusnak és az influenzának szisztémásabb tünetei vannak, mint a megfázásnak vagy allergiának, és gyakorta az egész testre kihatnak. A szakember elmondta ezen felül azt is, hogy az új koronavírus és az influenza is elsődlegesen az alsó légutakat támadja meg, tehát nem annyira valószínű, hogy egyből mondjuk orrfolyást okozna, de torokfájást és köhögést például már okozhat, a lázról és a nehéz légzésről nem is beszélve. Jól látszik tehát, hogy az új koronavírus és az influenza tünetei merőben eltérő diagnózisra utalnak, mint az egyszerű megfázásé vagy az allergiáé.

A professzor szerint kifejezetten fontos, hogy a beteg monitorozza a testhőmérsékletét, ugyanis az egyszerű allergia nagyon valószerűtlen például, hogy lázat okozzon. Sőt általában légszomjat sem okoz, hacsak nincsen például a betegnek asztmája.

Enyhe tünetek

Az allergia tünetei - főleg egy allergiásnál - rendszeresen, gyakori időközönként előfordulhatnak, és általában enyhék. A professzor szerint, ha valakinek az év ugyanabban az időszakában vannak allergiás tünetei, és ezek évről évre visszatérnek, valószínűleg szezonális allergiában szenved. Ezen egyébként már ismert gyógyszeres kezelések, és egészségügyi óvintézkedések viszonylag könnyen segíthetnek. És akkor az ember pikk pakk jobban is érezheti magát. 

Ledönt a lábról

Az új koronavírus és az influenza szó szerint ledönti az embert a lábáról. A fertőzöttek gyakran rendkívüli fáradékonysággal küzdenek megbetegedésük alatt, illetve olyan végtagi fájdalommal birkóznak, ami miatt gyakorlatilag nem is akarnak kikelni az ágyból. Mindenki érezheti tehát a különbséget az egyszerű megfázás vagy az allergia, és az új koronavírusos fertőzés vagy az influenza között. A professzor szerint persze az allergia is okozhat fáradékonyságot, de nem olyat, amiben az ember több izomcsoportja is sajog, heves ízületi fájdalmak kíséretében. 

Gyors lefolyás

A megfázás, illetve a gyenge influenza megbetegedések tünetei általában gyorsan, maguktól megoldódnak. Normál megbetegedés esetén a beteg néhány nap után jobban érzi magát, ha rendesen kipiheni magát, és megfelelő ellátásban részesül. (Kivéve, ha valaki idős vagy más betegséggel is küzd, mert akkor őt már egy gyengébb influenza fertőzés hosszabb időre kidönthet).

Egyre durvább tünetek

Az új koronavírus és az akut influenza tünetei idővel súlyosbodnak, nem pedig enyhülnek. Ha valaki ezekben a betegségekben szenved, akkor valószínűleg sokkal rosszabbul van akkor, amikorra már azt várná, hogy egy sima megfázásból már éppen kifelé kellene, hogy jöjjön.

Ez már egyértelmű jele annak, hogy orvoshoz kell fordulni!

A professzor szerint, ami ennél a pontnál inkább az új koronavírus fertőzésre utalhat, az a rendkívül nehézkessé váló légzés, légszomj (fulladásos) érzete. Ilyen érzete persze lehet olyan betegnek is, akinek influenza miatt tüdőgyulladása lesz, de a végeredmény ugyanaz az, ha valaki ilyet tapasztal, az forduljon azonnal orvoshoz.

Sok azért a hasonlóság is

A professzor szerint sajnálatos módon nagyon kezdeti szakaszban mind a megfázásnak, allergiának, mint az új koronavírus fertőzésnek és az influenzának hasonlóak a tünetei. Sőt sok esetben az új koronavírus fertőzés, illetve az influenza lefolyása is gyenge lehet egy-egy emberen, olyannyira, hogy az nem is fordul például orvoshoz, hanem ugyanúgy éli mindennapjait, maximum picit rosszul érzi magát. Éppen ezért a szakember szerint nagyon fontos az, hogy a betegek figyeljék a tünetiket és tegyék meg a megfelelő óvintézkedéseket akkor is, ha a legalapvetőbb tünetek bár nem súlyosbodnak, de sokáig fennállnak. Ez főleg a veszélyeztetett emberek miatt fontos, úgy mind az idősek, az asztmások, más tüdőbetegségben szenvedők, szívproblémákkal küzdők, cukorbetegek vagy terhes nők. Rájuk ugyanis jellemzően rosszabb hatással van a betegség, ha megfertőződnek - mondja a professzor.

Koronavírus-összefüggések

Ha valaki félelmében úgy gondolja, hogy koronavírussal fertőzött, okvetlenül tegye fel magának a következő kérdéseket a professzor szerint:

  • Utazott-e a közelmúltban, ha igen, hová?
  • Van valaki az otthonában, munkahelyén, iskolájában, aki elutazott, ha igen hová mentek?
  • Él olyasvalaki az otthonában, aki olyan területről tért haza, ahol a járvány manapság a leginkább koncentrált?
  • Járt a közelmúltban tengerjáró hajón?
  • Olyan helyen él, ahol új koronavírus járványgóc alakult ki?

Ezek nagyon fontos kérdések, ugyanis alapvetően határozhatják meg azt, ki, milyen betegségben szenvedhet. Ha például manapság valaki egy kis magyar faluban él, nem jár el dolgozni, és nem kerül kapcsolatban senkivel, aki külföldön járt, vagy találkozott olyannal, aki külföldön járt, akkor nem valószínű, hogy új koronavírussal fertőződött. Ha valaki mégis beteg, és ezekre a kérdéseke aggasztó válaszokat ad magának, akkor se menjen rohanva az orvosához, hanem hívja fel őt, mondjon el neki mindent, ami fontos, válaszoljon a kérdéseire, ezek után pedig az orvos fogja elmondani a teendőket. 

Nem csak az új koronavírus a veszélyes

Bár most minden az új koronavírusról szól, azért nem szabad megfeledkezni az influenzáról sem. Ami ráadásul mostanában igen hevesen tombol hazánkban is. Akinek tehát komoly influenzás tünetei vannak, fennáll például a tüdőgyulladás veszélye is, az haladéktalanul forduljon orvoshoz. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy az influenza, és az általa okozott megbetegedések is rengeteg emberéletet követelnek évről évre. Úgyhogy ezeket sem szabad félvállról venni.

(CNN)

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.