11 °C Budapest

Ez a nyolcadik leggyakoribb halálok: százezrekbe is kerülhet a kezelés

Pénzcentrum
2016. szeptember 24. 07:04

A cukorbetegség ma a nyolcadik leggyakoribb halálok a világon, a kezelése pedig nemcsak, hogy sok odafigyelést igényel, de ráadásul igen költséges is. Az 1-es típusú cukorbetegek akár több százezer forintot is elkölthetnek a legújabb orvosi műszerekre. Mutatjuk a részleteket.


Egyes becslések szerint a magyar népesség közel 5-10 százaléka lehet cukorbeteg, de sokan vannak olyanok is, akiknél még nem ismerték fel a betegséget. A WHO adatai szerint a világon majdnem minden 11. embert érinti ez a betegség. Az egészségügyi világszervezet korábbi jelentéséből az is kiderült, hogy 1980 és 2014 között 108 millióról 422 millióra nőtt a diabétesszel élők száma a világban és ez a jövőben még tovább emelkedhet. Eredményeik szerint a növekedésért döntően a nem megfelelő életmóddal összefüggő 2-es típusú cukorbetegség a felelős.

A magas vércukorszint növeli a szívroham, az agyi érkatasztrófa, a veseelégtelenség, a vakság, a végtagamputáció és a szülési komplikációk kockázatát.

A cukorbetegség a nyolcadik leggyakoribb halálok a világon, évente 1,5 millió emberrel végez. További 2,2 millió haláleset pedig a magas vércukorszinttel van összefüggésben.

Mennyibe kerül, hogy ezt elkerüljük?

Fontos tudnunk, hogy a cukorbetegségnek két nagy csoportját különíthetjük el, az 1-est és a 2-es típust. Míg az utóbbi általában diétával, mozgássással és tablettákkal jól kezelhető, addig az 1-es típusú diabétesznél az inzulintermelődés teljes hiánya áll fenn.

Minden betegnek be kell szereznie:

  • Vércukorszintmérőt,
  • hozzá ujjbegyszúrót készüléket,
  • tesztcsíkokat és
  • lándzsákat.

Bár mindenre van támogatás, de így is sokat kell költenünk ezekre a felszerelésekre. A vércukorszintmérők 2-3 ezer forinttól indulnak, de akár 6-10 ezret is elkölthetünk rá, attól függően, hogy milyen gépet szeretnék, ebben az árban pedig általában benne van már az ujjbegyszúró készülék is.

Egy doboz tesztcsík (50 db) 600 forint körül kapható tb támogatással, de ha valaki több alakalommal szeretne cukrot mérni, mint ahány tesztcsíkot kedvezményesen megvásárolhat egy hónapban, akkor az újabb dobozért már 2 700 forintot kell fizetnie, de vannak olyan patikák, ahol ezért már 3 000 forintot kérnek. Elméletileg minden vércukorméréshez új lándzsát is kellene használni, amivel megszúrja a beteg az ujját, hogy egy csepp vért szerezzen a méréshez. Ennek darabja 25-30 forint között szerezhető be.

Mi a helyzet az inzulinnal?

Az 1-es típusú cukorbetegeknek mindenképpen inzulint kell beadniuk magunknak, azonban a 2-es típusú cukorbetegeknél is előfordul, hogy inzulint használnak. Érdemes azonban figyelni, mert ebből is vannak hamisítványok a "piacon", ami ma már leginkább az internetet jelenti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az alacsonyabbtól a drágább árkategóriáig megvásárolhatóak már ezek a készítmények is az interneten. Ezeknél a gyógyszereknél azonban nagyon kell figyelni, hiszen például a rossz tárolásból fakadó hatáscsökkenés vagy hatásnövekedés akár életet veszélyeztető tényező is lehet. A cukorbetegeknél nagyon fontos a pontos adagolás, ezért gyógyszereiket a patikákból érdemes csak beszerezni

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének Igazgatója és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport vezetője.

Az inzulinért (bizonyos feltételek teljesülése esetén) a betegeknek egyébként nem kell külön fizetniük, csak a dobozért, ami 300 forintba kerül 20 patron esetén, ez pedig körülbelül 20 hétre elegendő. A beadáshoz lehet használni inzulinfecskendőt, ami 2 000 forintba kerül, de ehhez tűket is be kell szereznünk, aminek darabjáért pár forintot kérnek. Vannak azonban ennél már korszerűbb megoldások is.

Milyenek a legújabb kezelési módszerek?

A technikai fejlődéssel újabb és újabb eszközök jelentek meg, amelyek sokkal egyszerűbbé tehetik a betegek hétköznapjait. Ezek közé tartozik például az úgynevezett inzulinpumpa is, amit a beteg az oldalán hord, és az folyamatosan adagolja neki az inzulint. Ez nemcsak, hogy jobban hasonlít a természetes folyamatokhoz, de a betegnek így nem kell állandóan szurkálnia magát. Bár a készüléket támogatással is megvásárolhatjuk, így is csaknem 200 ezer forintot kell fizetni érte.

Ha azonban használni is szeretnénk ezt a készüléket, akkor a szerelékekre több tízezer forintot elkölthetünk minden hónapban.

De ma már létezik glükózmonitorozás is, amivel folyamatosan figyelemmel lehet kísérni a vércukorszintet. Ehhez egy úgynevezett szenzorra van szüksége a betegnek, hiába azonban a tb támogatás, aki folyamatosan szeretné ezt használni, annak ez havonta csaknem 50 ezer forintjába kerül.

Nem is ezek a legdrágább tételek...

Egyik érintett olvasónk elmondása szerint a betegségben nem is az a legköltségesebb, hogy be kell szereznie mindenféle orvosi felszerelést. A speciális étrendbe beilleszthető ételek, mint például a gyümölcscukor, a teljes kiőrlésű kenyerek, a cukormentes élelmiszerek, az édesítőszerek, amire nap mint nap szüksége van egy cukorbetegnek jóval többe kerülnek, mint "normál" élelmiszerek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem