Felhívta a Travel Teachers utazási iroda biztosítóját Budapest Főváros Kormányhivatala, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását
"Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk!" - mondta Áder János köztársasági elnök húsvét nagypéntekén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának fontosságára utalva. Az államfő a közmédiában sugárzott beszédében azt kérte, "most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennünk". Úgy fogalmazott, egy korlátok közé szorított húsvét közeleg, amely nem a közös ünneplésről, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről szól.
"Ha most, bezártságunk idején, tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak: a gyógyulásnak" - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Áder János Kalkuttai Teréz anyát idézve kezdte beszédét, aki - mint mondta - rengeteg fájdalommal, szenvedéssel találkozott, a jobb élet reményét pedig a személyes tettekben kereste.
-mondta el, és kiemelte: az esztendő kezdetén senki nem gondolta, tavaszra feje tetejére áll a világ és rendhagyó húsvétra kell készülni.
- sorolta. A köztársasági elnök aláhúzta, "már most sokan vannak közöttünk, akik gyászolnak, még többen, akik a betegséggel küzdő szeretteikért aggódnak".
- fejtette ki Áder János. Hangsúlyozta, "húsvét ünnepén évek, évtizedek, nemzedékek óta éljük át ugyanazt a misztériumot: kegyelem és áldás, szépség és öröm, ismétlődő szokások, ismerős ételek a terített asztalon, rokonok az asztal körül". "Ezen a húsvéton azonban nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként, sem családként" - tette hozzá.
Az államfő mindenkinek köszönetet mondott, aki felelősséggel végzi munkáját "ebben az embert próbáló időben". Legfőképp az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak jár a köszönet, "akik a húsvéti ünnepnapokon is félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez, miközben irgalmasan közel hajolnak a szenvedőkhöz" - mondta.
Áder János köszönetet mondott a gyógyszerészeknek, a boltokban, áruházakban dolgozóknak, valamint a szállítóknak és sofőröknek is.
- mondta. Áder János megköszönte a katonák, rendőrök munkáját, akik esküjükhöz hűen védik a határokat, óvják a biztonságot.
"Köszönettel tartozunk azoknak, akik védőmaszkokat készítenek", továbbá, akik bevásárolnak idős szomszédjaiknak, támogatják a magányosokat, "akik megtalálják és megszervezik a tenni akarókat, összekötik a segítőt a rászorulóval" - fogalmazott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az államfő elmondta, köszönet illeti azokat is, akik ételeket készítenek a kórházakban, rendelőkben robotoló orvosoknak, ápolóknak, és akik szállást adnak nekik, továbbá azokat is, akik felajánlásból néhány nap leforgása alatt új mentőkiállót vagy konténervizsgálót építenek a kórházhoz.
"Köszönettel tartozunk azoknak, akik lehetővé teszik, hogy az iskolák a virtuális térben, de nagyon is valóságosan tovább működhessenek, akik szívükön viselik az otthon maradók szellemi egészségét, és kulturális kincseket, irodalmat, képzőművészetet, zenét osztanak meg a világhálón, akik gondoskodnak a lélekről, és biztató szavakkal, a közösségek összetartásával, online istentiszteletekkel, közös imádsággal növelik a reményt" - fejtette ki hozzátéve, azoknak is köszönet jár, akik átállítják vállalkozásaikat és üzemeiket közcélú termelésre.
Áder János aláhúzta, a türelemmel mindenki kiveheti a részét a közösből, "ha elfogadjuk a ránk vigyázók figyelmeztetését, az új, és olykor nehéz szabályokat, mindannyian részesei leszünk a járványt leküzdő erőfeszítésnek". "Minden honfitársamat arra kérem, gondoljanak most azokra, akik a legközelebb állnak önökhöz, akikkel egy otthonban élnek és azokra is, akikkel már jó ideje nem tudnak találkozni" - mondta a köztársasági elnök.
Kiemelte, "gondoljunk arra, hogy életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat (...), ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz". "Hogy hamarosan mindannyian újra, együtt lehessünk egészségesen" - mondta Áder János, aki beszéde végén mindenkinek áldott húsvétot kívánt.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







