2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül.
Feltételezett zsebtolvajokat fogtak el a fővárosi rendőrök. A gyanú szerint a páros egy gyorsétteremben emelt el egy tárcát és egy mobiltelefont. Utóbbit a tolvaj visszatette, amikor látta, hogy törött a kijelzője.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya folytat eljárást a 31 éves budapesti M. Zsolttal és 36 éves T. Istvánnal szemben, akiket 2021. november 23-án délután zsebtolvajlás közben értek tetten egy VIII. kerületi üzletközpontban a rendőrök - írja a police.hu.
A nyomozók gyanúja szerint M. Zsolt az egyik gyorsétteremben ült le, majd egy székre terített kabátban kezdett turkálni, miközben társa figyeléssel és takarásával segítette. A zsebes egy mobiltelefont talált, de visszatette, mert törött volt a kijelzője. Ezután egy másik asztalhoz mentek, ahol M. Zsolt elterelte a következő kiszemelt áldozat figyelmét, amíg T. István észrevétlenül magához vette annak pénztárcáját.
Az áruházban tartózkodó rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták, majd a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Azt még vizsgálják, hogy a két férfinak köze lehet-e további hasonló bűncselekményekhez.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






