Az ország eddig szinte kizárólag a nyugati régiót – Parót, Thimphut, valamint a Punakha- és a Phobjikha-völgyet – kínálta a turistáknak.
Nyakunkon a hosszú hétvége, amit egy újabb követ: az október 23-i és a november 1-jei négynapos szünetre igen sokan terveznek rövid elutazást. Bár ebben az időszakban jellemzően megnő az utasbiztosítási szerződések száma, még mindig sokan indulnak útnak megfelelő anyagi védelem nélkül - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A magyar lakosság nagy része (68 százalék) programokat is szervez az ünnepeknek köszönhető hosszú hétvégékre - derül ki egy idei reprezentatív országos kutatásból. Más statisztikákból az is kitűnik, hogy egyre népszerűbbé válik a belföldi turizmus: az utóbbi öt évben több mint 1,5-szeresére nőtt a magyar turisták által a hazai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma. Ma már egyre többen igénylik, hogy belföldi utazáshoz is utasbiztosítást kössenek, mivel gyakran előfordul, hogy betegség vagy baleset miatt meg kell szakítani a pihenést, vagy le kell mondani a szállást.
Ez a biztosítási termék egy időben eltűnt a hazai piacról, ám a kereslet nyomán ismét megjelent egyes társaságok kínálatában. A belföldre optimalizált utasbiztosítás a szokásos fedezeteken kívül a fennmaradó szállásköltséget is megtéríti, ami az előre lefoglalt és kifizetett szállások esetén komoly anyagi segítséget jelent. A belföldi utasbiztosításokhoz is társíthatók kiegészítő biztosítások: az asszisztencia szolgáltatás például a betegirányításban is segítséget nyújthat, de szintén népszerű az autós segítségnyújtás vagy a kiegészítő felelősségbiztosítás. Újdonságnak számít a kiegészítő szervezői felelősségbiztosítás, amely meghatározott önrész mellett akár több tízmillió forintos fedezetet vállal a belföldi, de a külföldi utasbiztosítások esetében is. Egy négytagú család büdzséjét egyébként - autós segítségnyújtással kiegészítve - pár ezer forinttal terheli csak meg az egy hétre kötött belföldi utasbiztosítás.
Nem minden országban érvényes!
Akik pedig külföldi utat terveznek ezekben a napokban, azoknak érdemes arra figyelni, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) nem minden európai országban érvényes és nem fedez minden kockázatot. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál díjmentesen kiváltható EEK csak korlátozottan - elsősorban sürgősségi ellátásra - használható, és azt kizárólag a helyi társadalombiztosítási szervvel szerződött szolgáltatók fogadják el.
Az ellátási csomag, így az orvosilag szükséges ellátások köre tagállamonként eltérő, emiatt előfordulhat, hogy bizonyos típusú ellátások - például mentés - esetén a kártyát nem fogadják el. Emellett egyes tagállamokban az egészségügyi ellátások, gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülő személy köteles megelőlegezni, amit az illetékes biztosító utólag megtérít. Az önrész visszatérítésére azonban nincs lehetőség. A bankkártyákhoz kapcsolódó utazási- és balesetbiztosítás tartalmáról szintén érdemes részletesen tájékozódni a pénzügyi intézményeknél, mert ezek a termékek nem személyre szabottak, sőt, egyes esetekben a biztosítás csak akkor érvényes, ha a bankkártyát a célországban előzetesen használják.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mindenre kiterjed!
Egy megfelelően kiválasztott utasbiztosítás ezzel szemben teljes védelmet nyújt, hiszen az egészség- és balesetbiztosítás mellett poggyászbiztosítást, úti okmány pótlást, személyi felelősségbiztosítást, jogi segítségnyújtást is tartalmazhat, de akár kiegészítő sportbiztosítás, autós segítségnyújtás szolgáltatás is igénybe vehető. Ráadásul nagyon egyszerűen, akár az utolsó pillanatban - online - is szerződhetünk, hiszen ma már nagyjából általános, hogy a biztosítási fedezet attól a naptól érvényes, amikor azt megkötik. Ügyeljünk azonban arra, hogy számos társaságnál a külföldről kötött biztosítások az általános szerződési feltételek értelmében érvénytelenek, érdemes tehát még itthon szerződni.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évek óta emelkedik a magyarok külföldi utazásainak száma, valamint az eltöltött napok száma is. Az idei első félévben a magyar lakosság 10,4 millió alkalommal utazott külföldre, 10 százalékkal többször, mint 2017. első felében. A külföldre tett utazásokhoz közel 380 milliárd forint kiadás kapcsolódott, 2,9 százalékkal több, mint 2017. első felében.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








