Hiába van biztosítva a lakásod, baj esetén mindent elveszíthetsz!

2018. június 1. 13:00

A friss statisztikák azt mutatják, hogy a mintegy 4,4 millió magyarországi lakóingatlanra 3,1 millió lakásbiztosítás jut, azaz otthonaink 70-72 százaléka védett ilyen formán. Ez a szám nem nevezhető rossznak a régióban - a visegrádi országokban ez az arány sehol nem haladja meg az 50 százalékot -, ugyanakkor több jel is arra mutat, hogy mégsem törődünk eléggé a biztosításunkkal.

Azt a legtöbb magyar háztartás elfogadja, hogy a lakásbiztosítás egy végső egzisztenciális menedék, a biztosítással kapcsolatos döntéseink többnyire kimerülnek a biztosítási összeg meghatározásában, és kevésbé a józan kockázatmérlegelésen alapulnak. A magyar családok nagyon nagy része benne él a legjelentősebb vagyontárgyában, mégis, nagyon kevesen számolnak utána, hogy például egy, a lakás teljes megsemmisülését okozó tűz esetén kapott összeg fedezné-e egy új otthon megteremtését és az odaveszett ingóságok beszerzését?

Még az is, aki a megfelelő biztosítási összegre kötötte biztosítását, az idő múlásával ritkán tartja karban annak értékét, nem feltétlenül módosítja nagyobb felújítás esetén, vagy akkor, ha módosul a lakásban élők köre, például gyermek születik, vagy éppen elköltözik otthonról. Mindezt mérlegelve határoztuk el, a Groupama támogatásával, hogy 2018 23. hetében tematikus cikkek segítségével nyújtunk majd segtséget olvasóinknak.

Górcső alá vesszük majd többek között az alulbiztosítottság kérdéskörét, szót ejtünk majd az egyre népszerűbb kiegészítő biztosításokról, köztük a sok helyen elérhető asszisztencia szolgáltatásról, de kiemelten foglalkozunk majd azzal, milyen változtatásokra kell, hogy ösztönözze az ingatlantulajdonosokat az, hogy egyre sokszor idehaza is egyre szélsőségesebb az időjárás. Igyekszünk majd az ügyes-bajos kérdésekre is választ adni, így várjuk olvasóink tapasztalatait, észrevételeit is lakásbiztosítás témában.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58