A papíripari termékek ára jelentősen emelkedni fog a jövőben, több termékkategóriában a növekedés mértéke eléri, vagy meg is haladja a kétszámjegyű tartományt.
Országos hiány van a rotavírus elleni egyik védőoltásból, a RotaTeq nevű vakcinát március végéig nem is lehet megrendelni - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.
A lap az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉD) honlapján elérhető adatokra hivatkozva arról ír, hogy a védőoltásból már december közepe óta hiány van, átmeneti gyártói probléma miatt nem lehet kapni. Eddig valószínűleg azért nem jelentkezett a probléma, mert sok gyógyszertárban még volt készleten a vakcina.
A RotaTeq nem helyettesíthető: három, darabonként körülbelül 15 ezer forintos oltás kell belőle, és ha a gyermek nyolc hónapos koráig nem sikerül beadni a harmadik vakcinát, akkor nem lesz védett. Létezik egy másik vakcina is, de ha valaki már elkezdte beadatni a RotaTeqet, már nem tud váltani.
Magyarországon évi 5-7 ezer gyermek kerül kórházba a köznyelvben csak "hányós-hasmenős" betegségként emlegetett kórokozó miatt, de akár 30 ezer, otthon kezelt gyermek is érintett lehet.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








