Mindenét felélte, mégsem kér segítséget Rékasi Károly

2016. november 21. 16:50

Másfél éve történt Rékasi Károly motorbalesete, de még mindig nem épült fel. Nem tud dolgozni sem, és hiába aggasztó az anyagi helyzete, nem fogadja el a jótékonysági koncert bevételét, amit neki gyűjtöttek. De elmondása szerint jó helyet talált a pénznek.

Még mindig nagy fájdalmakkal él együtt Rékasi Károly, pedig már másfél év eltelt a balesete óta. Mivel még nem tud dolgozni, az anyagi helyzete is egyre aggasztóbb.

Ugyan meg kell válogatnom, hogy mit veszek a boltban, még mindig van mit venni, ezért nem panaszkodom. Most épp vacsorázom, tepertőt eszem, ami nagyon finom, nincs ezzel semmi baj" 

- mondta a Borsnak Rékasi Károly.

Annak ellenére, hogy nincs most könnyű anyagi helyzete, nem szeretné megtartani magának annak a jótékonysági koncertnek a bevételét, amit a Republic szervezett neki.

A Baleseti Intézet szeptikus osztályáé lesz a pénz, én kértem, hogy így legyen. Nagyon sok embert ismertem meg ott, láttam, a bőrömön tapasztaltam, hogy milyen körülmények között dolgoznak azok a végsőkig elszánt emberek. Úgy gondolom, hogy nagyobb szükségük van a segítségre, mint nekem" 

- mondta a lapnak a színész.

Rékasinak elmondása szerint a hosszas lábadozási idő alatt volt ideje átgondolni a dolgot, és nem tartja valószínűnek, hogy valaha még motorra ül. A balesetekre viszont se felkészülni, és sokszor sajnos kivédeni sem lehet. És ehhez nem kell motoroznia, vagy extrém sportokat űznie az embernek. Évente negyedmillió magyart ér baleset.

Egyre több a baleset

Magyarországon a háztartási balesetek a leggyakoribbak, munkahelyi, és közúti balesetek ennél jóval kisebb számban fordulnak elő, viszont a statisztikák lassú növekedést mutatnak. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tavaly 4913 súlyos személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, ez 4,2 százalékkal több, mint a 2014-ben.

A leggyakoribb esetek a vágott sebek, majd a ficam, zúzódás és a kéztörés következik.

Baj esetén hatékony védelmet nyújt egy jól kiválasztott balesetbiztosítás, amely bizonyos szinten pótolni tudja a kieső jövedelmet, és fedezheti a gyógyulás és az utókezelés költségeit.

A címlapkép csak illusztráció: Shutterstock/Minerva Studio

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18