A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
Megkezdődött az új kampányidőszak, a legtöbb biztosító esetében tovább emelkedik a kötelező biztosítások díja. 11 biztosító hirdetett új kgfb-tarifát, néhány pedig az évközi díjaival kampányol. Az előrejelzések szerint csendesebb lesz az idei kampány, 100-120 ezer szerződésváltóval számolnak.
A biztosítás.HU internetes portál reggeli elemzése szerint, átlagosan néhány ezer forintos díjemelkedéssel számolhatnak az autósok az idén novemberi kampányban, bár sokan közülük akár kedvezőbb díjat is találhatnak maguknak, amennyiben kihasználják a biztosítók közötti versenyt.
Az idei kötelezőkampányban az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada érintett, ennek megfelelően a biztosítók is egyre kevésbé fókuszálnak erre az időszakra. Ennek egyik szembetűnő jele, hogy a 14 érintett biztosító közül 3 biztosító a már korábban érvényes, évközi díjaival vesz részt az idei kötelezőkampányban - írja közleményében a Netrisk. A 14 biztosító közül kettő (CIG Pannónia, MKB) olyan díjakat hirdetett, amelyek azt jelzik, hogy nem kívánnak részt venni a lakossági kgfb-ügyfelekért folytatott idei versenyben, vagyis az érintett autósoknak gyakorlatilag 12 biztosító ajánlata között van lehetősége dönteni a jövő évi kötelező biztosításáról.
- hangsúlyozza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.
A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ennek alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kivonul az MKB
A közel százezer kötelező biztosítással rendelkező MKB Biztosító kivonulásának első lépéseként kivétel nélkül felmondja év végi évfordulós ügyfeleinek szerződéseit. Ez nem csak azt jelenti, hogy ezen autósoknak új biztosítót kell keresniük maguknak a kampányban, de élénkíti is a biztosítók közötti versenyt, hiszen az MKB-től távozó autósoknak mindenképpen új biztosítót kell választaniuk, amit nyílván díj alapon fognak megtenni. Az előző évek tapasztalata, hogy az autósok 90 százalékban ahhoz a biztosítóhoz szerződnek, ahol a legolcsóbb díjat találják. A három, díjat most nem hirdető biztosító ebben a versenyben jelenleg is érvényes tarifájával, míg a többiek a ma hajnalban meghirdetett új díjaikkal vesznek részt.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







