23 °C Budapest

Már több mint 9 ezer magyar kapott új szervet

Pénzcentrum
2016. március 8. 09:33

Már több mint kilencezren kaptak új szervet Magyarországon a hazai transzplantációk kezdete, 1973 óta - derül ki a szervátültetéseket is koordináló Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) legfrissebb adataiból, amelyeket kedden ismertetett a Magyar Idők.

A cikk szerint a legnagyobb számban, több mint 7700 esetben súlyos veseelégtelenségben szenvedők estek át az életmentő operáción, ami érthető, mivel a vesetranszplantáció technikáját dolgozták ki a világon elsőként. Emellett csaknem nyolcszáz máj-, több mint négyszáztíz szív-, és százötvennél is több hasnyálmirigy-átültetést hajtottak végre a magyar orvosok, akik tavaly az első tüdőtranszplantációt végezték el az országban.

Az előző évben 497 páciens esett át szervátültetésen, ezzel egy időben azonban 613 került fel a transzplantációs várólistára. Jelenleg több mint 1160 páciensnek van szüksége vesére, a 110-et is meghaladja a májra, az 50-et a szívre várók száma, míg 23 páciensnek kombinált vese-hasnyálmirigy átültetésre lenne szüksége a túléléshez, a várakozók száma pedig az elöregedés miatt is folyamatosan nő.

Mindössze 49 kórházból jelentettek az OVSZ-nek potenciális donort, azonban az elhunytak 74 százalékának már több szervét is felhasználták transzplantációra, 178 donorból 562 szervet távolítottak el. Ez az arány egy évvel korábban még csak 70 százalékos volt, és évről évre emelkedik - olvasható a Magyar Időkben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 8. 14:30
Augusztus 10-tól 2,89 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt az UniCredit Bank, ez...
MEDIA1  |  2026. augusztus 7. 21:18
Váratlan pillanatokkal zárult a Partizán Elemző című műsorának legfrissebb, pénteki adása, melynek v...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 7. 07:45
A közgazdaságtannak vannak olyan területei, amik elsőre felháborítóan hangzanak, de jobban megnézve...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
EZT OLVASTAD MÁR?