13 °C Budapest

11 biztosítás, amit eddig elképzelni sem tudtál

Pénzcentrum
2014. szeptember 13. 13:00

Összeszedtünk 11 olyan biztosítást, amit sosem gondoltál volna, hogy egyáltalán létezik. Te kötnél szerződést arra, hogy megtérítsék az esküvődbe ölt pénzeket, ha otthagy a párod?


A biztosítások köre Magyarországon is rohamosan bővül, igaz a nyugati országokban elképesztő dolgokra is köthetünk biztosítást. Összeszedtük azokat a konstrukciókat, amik már itthon is elérhetőek, vagy hatalmas igény lenne rá.

Házasság biztosítás

Filmekben gyakran látni, igaz a valóságban ritkábban fordul elő, hogy a házasuló fél egyik tagja meggondolja magát, és faképnél hagyja a partnerét. Erre az esetre hozták létre a házasság biztosítást, ami a házasság lefújása esetén kifizeti az esküvői előkészületekbe ölt pénzt. Igaz, csak azokat az összegeket, amiket nem a házaspár tett bele, hanem egy (vagy több) harmadik fél, például a szülők, rokonok. Hátrány az is, hogy ehhez bizony legalább egy évvel a nagy nap előtt be kell jelenteni a biztosítónak a "káreseményt".

Ikerszülés biztosítás

Előfordulhat, hogy a gyermekáldás nem egyedül érkezik, vagyis ikreknek, vagy akár hármas vagy négyes ikreknek örülhetnek a szülők. A dupla öröm viszont dupla akkora költségekkel is jár, kétszer annyi pelenkára, ruhára, speciális babakocsira van szükség. Ezekre nyújt fedezetet az iker szülés biztosítás, igaz, mesterséges megtermékenyítés esetén nem lehet élni ezzel a lehetőséggel.

Válás biztosítás

A válások a legtöbb esetben azzal járnak, hogy az egyik félnek el kell költöznie a családi fészekből, és újra kell építenie az egzisztenciáját. Emellett az ügyvédi költségeket és a közösen felvett hitelt is fizetni kéne. Válás biztosítással azonban ezeknek a költségeknek egy részét fedezheti a biztosító.

Baromfi biztosítás

Magyarországon egyelőre csak macskákat és kutyákat lehet biztosítani a kisállat biztosítások keretein belül, viszont angolszász országokban a lakásbiztosítás mellé a háztáji állatokra is köthetünk védelmet, és lehet, hogy hamarosan itthon is megjelenik ez a biztosítási forma. Így a betegség miatt vagy egyéb okból elhullott állatok után is fizethet a biztosító.

Emberrablás biztosítás

Az elmúlt pár évben egyre többet utaznak a magyarok egzotikus országokba, azonban a dél-amerikai, afrikai és az arab térségben igen magas az emberrablások száma. A bűnözők főleg váltságdíj reményében rabolják el a turistákat, azonban nem mindenki rendelkezik olyan vagyonnal, amiből kielégíthető az emberrablók pénzéhsége. Erre nyújt megoldást az emberrablás biztosítás, amely megkötése esetén, ha elrabolnak minket, akkor kifizeti a váltságdíjat helyettünk. Fontos, hogy erre a lehetőségre figyeljünk, mivel például Kolumbiában közel 1200 embert rabolnak el évente. A váltságdíj kifizetése, vagy egy családtag elvesztése sokkal nagyobb problémát jelent, mint egy biztosítás megkötése. Ilyen konstrukcióért nem kell messzire utazni, van olyan cég, ami már Magyarországon is elérhetővé teszi az emberrablás biztosítást.

Koporsó biztosítás

Az életben két biztos dolog van, az adók és a halál - tartja a mondás. Ezek közül azonban csak a halálra, egészen pontosan a temetkezésre lehet biztosítást kötni. Ennek köszönhetően az idős emberek gondoskodhatnak arról, hogy haláluk után is elvárásaiknak megfelelően kezelik őket, egyúttal megkímélik szeretteiket a temetkezés tetemes költségeitől is.

Ittas vendég biztosítás

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy házibuliban vagy baráti összejövetelen gondot okozhat az, ha az egyik vendég felönt a garatra és "rendetlenséget csinál" a lakásban. Erre az esetre találták ki ezt a biztosítási formát. Amelyik biztosítónál ilyen elérhető, ott általában a lakásbiztosításhoz lehet ilyet kötni kiegészítő biztosításként.

Meddőség biztosítás

Meglepő lehet Magyarországról szemlélve, azonban több nyugati országban lehet meddőségbiztosítást kötni, ami a nemzésképtelenség kezelésének költségeit téríti meg. Ez lehet, hogy csak egyszerű diétás terv írása, de az is lehet, hogy bonyolultabb orvosi beavatkozásokat is tartalmaz.

Sportfelszerelés biztosítás

Magyarországon különösen a nagyobb értékű sportszereket szokták biztosítani, mint például a sífelszerelések, vagy a búvárfelszerelés. Ilyenkor a felszerelés ellopása vagy megrongálódása esetén fizet a biztosító.

Hegymászó biztosítás

A sportbiztosítások speciális fajtája a hegymászó biztosítás. Amellett, hogy a hegymászó felszerelés árát téríti rongálódás vagy lopás esetén, a felelősségbiztosításra, a helikopteres mentésre és az hegyen ragadt keresésére és kimentésére is kiterjed.

Háború biztosítás

Majdnem az összes biztosítás esetén kizáró tényező a háború és a polgárháború, azonban van egy biztosítási forma, ami kifejezetten ilyen esetekre fizet. Ez a háború elleni szállítmánybiztosítás, aminek lényege, hogy adott szállítmány értékét téríti meg háborús, polgárháborús és lázongással sújtott területeken, országokban. A biztosítás kiterjedhet közúti, légi és vízi szállítmányokra egyaránt. Ennek hasznosságát azok a exportőr cégek láthatták a közelmúltban leginkább, akik a lázongásokkal, megmozdulásokkal teli szomszédos Ukrajnába szállítottak, szállítanak élelmiszert, gyógyszert, vagy egyéb létfontosságú termékeket.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?