7 °C Budapest

88 millió forintot bukott a magyar család a kórházi számlán

Pénzcentrum
2014. június 18. 11:08

Elképesztő összegeket hagyhatunk a külföldi kórházak zsebében, ha nem megfelelő az utasbiztosításunk. A Magyar Biztosítók Szövetségétől (MABISZ) megtudtuk, hogyan tudjuk kivédeni, hogy ne kelljen eladni a lakásunkat egy külföldi orvosi kezelés miatt.

400 ezer dollárba (kb. 88 millió forint) került az a kórházi számla, amit egy magyar családnak kellett kifizetnie egy amerikai kórháznak. A kórház a számlát behajtotta, és erre ráment a család minden vagyona, és ingatlana is. Ezért fontos az, hogy a célországnak megfelelő biztosítást kössünk, mivel a megfelelő védelem kiválasztásával elkerülhető a tragédia - tudtuk meg Kalmár Lászlótól az Europ Assistance ügyvezető igazgatójától.

Természetesen nem minden esetben kell a családnak állnia a számlát. Szintén az Egyesült Államokban történt, hogy combnyaktörés, illetve szívinfarktus érte az utazót, ebben az esetben 42, illetve 32 millió forintot fizetett ki a baiztosító az ügyfél helyett.

Hogyan változott az utasbiztosítás 2013-ban?

Hat és fél százalékos volt az utasbiztosítások növekedése a tavalyi évben, így összesen 15-16 millió napot töltöttünk külföldön, ebből 4,8 millió nap volt a többnapos turisztikai célú utazás. Érdekes, hogy a külföldön eltöltött napok száma alig növekedett, míg a elköltött pénz csökkent.

"Az útlemondási biztosítások drasztikusan növekedtek 2013-ban és 2014 első negyedévében" - mondta Horváth Péter a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Majdnem megkétszereződött az útlemondási biztosítások száma - tette hozzá. Ennek oka kettős, egyrészt a bizonytalanság, másrészt a tudatosság növeli ennek a biztosítási típusnak a növekedését.

Mi az az asszisztencia szolgáltatás, és mire tudjuk használni?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha utazás előtt kötöttünk utazásbiztosítást, ami tartalmazza az asszisztencia szolgáltatást, akkor olcsón és gyorsan megúszhatjuk, ha valami probléma történik az autónkkal. Ezeket a szolgáltatásokat tartalmazza a szolgáltatás:

  • Helyszíni javítás
  • Szervizbe vontatás
  • Alkatrész-csere
  • Szállítás költsége

Lényeges, hogy az alkatrész csere esetén csak a munkaköltséget állja a szolgáltatás, az alkatrészt nekünk kell kifizetnünk.

Kalmár László olyan eseteket is felsorolt, amikor az asszisztencia segített a bajbajutottakon: Két éve Spanyolországban történt tragikus autóbaleset, amely után a szülők halála után az asszisztencia segített az árváknak hazajutni. Egy másik esetben egy fiatal pár horvátországi utazásuk során az autómentő segítette kivenni a beszorult jegygyűrűt az autó sebességváltója mellől. A lánykérés ezek után sikeresnek bizonyult.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 15:32