Többszáz millió forintnyi adomány érkezett az árvízkárosultaknak

MTI
2013. június 18. 12:31

Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a 1357-es SMS-számra több mint 607 ezer ember küldött üzenetet, ennek értéke 145 millió 156 ezer forint. A nemzeti összefogás számlaszámára pedig 217 millió 101 ezer forint folyt be.

Az adományokat öt karitatív szervezeten - Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat - keresztül használják fel - mondta Balog Zoltán.

Az érintettek eddig 5-5 millió forintot kaptak, s most még 25-25 milliót utólagosan a védekezés költségeire és a helyreállításra. Jelezte: a befolyt adományok teljes összegét az árvízzel összefüggésben használják fel, s ha elfogy a pénz, újabb összegeket szavaznak meg. A miniszter szólt arról, hogy június 23-án tematikus nap lesz a közmédiában, s ennek kapcsán további adományokra számítanak.

Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a beérkező forrásokat csak karitatív adományozásra fordítják. Ez korábban a kitelepítettek ellátását, majd visszaköltöztetését jelentette, jelenleg pedig a fertőtlenítést. A lakossági károkra vonatkozóan azt javasolta, hogy az érintettek képileg dokumentálva jelentsék be azokat a biztosítóknál is. Megjegyezte: lakhatatlanná vált lakóház nem volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Utalt arra, hogy a közutak, vasutak állapotának felmérése még tart, és felmérik azt is, milyen károk keletkeztek a mezőgazdasági területeken. A víz 10 ezer hektár mezőgazdasági területet öntött el, és mintegy 360 hektár károsult a védekezési munkálatok miatt.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. február 16. 17:29
Bejelentette a bécsi központú Magyar MNEWS MEDIA GLOBAL GmbH, hogy Magyar News néven néhány hónapja...
Kasza Elliott-tal  |  2025. február 16. 15:47
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2025. február 16. 07:45
A prudens népek gondolnak a jövőre - sablon, de alapvetően igaz. Ahogy a heti grafikonon jól látszód...
Kiszámoló  |  2025. február 15. 12:47
Néha szombatonként kiteszek egy-egy régebbi cikket azok kedvéért, akik nem olvasták ezeket a cikkeke...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 17. hétfő
Donát
8. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33