11 °C Budapest

A gyártók tízmilliárdokat buktak, de jól működik a cigistop

MTI
2013. január 10. 09:02 1 perc

15-20 milliárd forintot veszített a dohányipar a vendéglátóhelyi dohányzás egy évvel ezelőtti betiltása óta - írja a csütörtöki Népszabadság.

Bár a dohánycégek hivatalosan nem közölték, hogy mekkorát esett a forgalmuk (annál is inkább, mivel nehéz különválasztani a tiltás és a tavalyi év folyamán több lépcsőben emelt jövedéki adó nyomán bekövetkezett drágulás hatását), azonban nem hivatalos iparági becslések szerint 5-6 százalékra teszik kifejezetten a vendéglátóhelyi tiltás nyomán bekövetkezett piaczsugorodást.

Különösen a téli, hideg időszakban érezhető a kisebb forgalom, amikor az üzlethelyiségekből kevesebben kívánkoznak ki az utcára füstölögni.

A dohánytilalom betartásának ellenőrzésével megbízott Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat novemberi célvizsgálata során országosan négyezer helyet kerestek fel az ellenőrök, és azt tapasztalták, hogy a vendéglátósok túlnyomó többsége betartja a dohánytilalmat. Mindössze az esetek hat ezrelékében találtak szabálytalanságot, amiért összesen 250 ezer forint bírságot szabtak ki, azaz jóformán kifogástalanul működött a tilalom - olvasható a Népszabadságban.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?