A miniszter értékelése szerint a világszínvonalú szingapúri gyógyszeralapanyag-gyártó vállalat Gödöllőn megvalósuló beruházása befektetés a jövőbe.
Amennyiben tovább csökkentik a gyógyszerekre fordított állami kiadásokat és növelik a gyógyszergyárak válságadóit, a jövőben egyre több életmentő gyógyszer válik elérhetetlenné Magyarországon. Emellett csökkennek a kutatásokra, az orvosok továbbképzésére fordított összegek, a gyógyszeriparban pedig további munkahelyek szűnhetnek meg - írja az Index.
Ebben az évben a gyógyszerekre fordított kiadások közel egynegyedét maguk a gyógyszergyártók finanszírozzák, mondta Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke, a Glaxo Smith Kline ügyvezetője. Minden 4000 forint, gyógyszerre fordított állami támogatásból 1000 forintot az iparnak kell befizetnie a gyógyszerkasszába.
A gyártókat 2003 óta befizetési kötelezettség terheli azért, hogy az állam TB támogatással teszi hozzáférhetővé a készítményeiket. Míg az extra adók és befizetések aránya a gyógyszerkasszán belül korábban 3-5 százalék között mozgott, a 2007-es gyógyszergazdaságossági törvénnyel 8-ról 12 százalékra emelkedett, a Széll Kálmán tervvel pedig 20, majd 23 százalékra.
A támogatott gyógyszerek árának 25, 50, 75 vagy 100 százalékát a társadalombiztosítás fizeti, a betegnek a patikában csak a fennmaradó részt kell állnia. A gyógyszerek támogatására fordított összeg 2006-ra kiugróan magasra nőtt, azóta az állam különböző eszközökkel évről évre próbálja csökkenti a ráfordításokat.
A Széll Kálmán terv azt tűzte ki célul, hogy a 350 milliárd forintos gyógyszerkasszát 2013-ig 120 milliárddal csökkenti: idén 83 milliárddal 2013-ban további 37 milliárddal. Gyógyszerekre azonban ugyanúgy szükség van, mint eddig, de a csökkenő támogatást a kormány nem a betegekkel akarja megfizetni, hanem folyamatosan növelné a gyártói befizetéseket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







