Hol lesz kötelező a szonda az autókban júliustól?

MTI
2012. március 11. 15:03

Kötelező lesz az alkoholteszt minden francia gépkocsiban 2012. július 1-től. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-től meg is büntethetik a rendőrök, 11 euróra (3200 forint).

Az intézkedés minden motoros járművet - kivéve a motorkerékpárt - vezető francia személyt érint. A Franciaországban közlekedő külföldi sofőrökre, illetve járművekre azonban nem vonatkozik az új szabályozás.

Nicolas Sarkozy államfő másfél évvel ezelőtt jelentette be: minden autós számára kötelezővé kívánja tenni, hogy legyen nála szonda, de időpontot akkor nem közölt. A köztársasági elnök az intézkedéssel kívánja csökkenteni az alkohol hatása alatt elkövetett autóbalesetek számát, amelyek közel harmada halálos.


A francia szórakozóhelyek számára egyébként tavaly november óta kötelező a kijárat közelében alkoholszonda elhelyezése, amelyet a távozó vendégek meggyőződésük szerint igénybe vehetnek, 2010 január 1. óta pedig minden új, forgalomba kerülő buszra felszerelnek indításgátló alkoholtesztet, amely 2015 szeptemberétől minden buszon kötelező lesz.

Franciaországban tavaly 3970-en vesztették életüket az autóutakon, amely alig 0,55 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Öt évvel ezelőtti megválasztását követően Sarkozy célul tűzte ki, hogy 2012-re 3 ezerre csökkenti a közúti balesetek halálos áldozatainak számát.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?