18 °C Budapest

A végtörlesztés 5 százaléka származott életbiztosításból

Pénzcentrum
2012. február 21. 12:32

Az előzetes prognózisokat számottevően alulmúlhatta az az összeg, amelyet megtakarítási célú életbiztosítási szerződései felbontásával szabadított fel végtörlesztés céljára a magyar lakosság - tájékoztatta lapunkat az ING Biztosító.

Az életbiztosító becslései szerint a végtörlesztésre fordított mintegy 900 milliárd forintnak mindössze az 5 százaléka származott ilyen forrásból, tehát nagyjából 45 milliárd forint. A szektor a végtörlesztés elindulásakor ennél jóval nagyobb forráskiáramlásra számított.

A vártnál jóval kisebb összegű szerződésfelbontás egyrészt a lakosság fokozódó pénzügyi érettségét mutatja - mondta Kovács Zsolt, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója. "Az előjelek már tavaly ősszel észrevehetők voltak: ügyfeleink világosan látták a dilemmát, amit a devizahitel megtakarításból való kiváltása jelent. Világosan látták, hogy egyik oldalról ugyan megszabadulnak egy hiteltehertől, ám ennek a hosszú távú egzisztenciális biztonságuk, hosszú távú megtakarítási céljaik feladása az ára. A jelek szerint kitartottak utóbbiak mellett".

A lakosság mellett ugyanakkor jól vizsgázott a pénzügyi közvetítői szektor is. "Az ügynökök, tanácsadók számára nagy volt a kísértés, hogy a megtakarítások átmozgatására ösztökéljék ügyfeleiket, így teremtve a maguk számára üzleti lehetőségeket, ám nem ez történt. A közvetítői szektor felelősen viselkedett, nem kényszerítette bele a lakosságot olyan megoldásokba, amelyek ellenkeztek volna hosszú távú érdekeivel. Az elmúlt években megindult »feltisztulás« a pénzügyi közvetítői piacon tehát meghozta a gyümölcsét" - nyilatkozta Kovács Zsolt. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 09:27
A Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának a szakmai szervezetek delegáltjai nevébe...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 19. 18:55
A 12 éves osztalékemelési múltja miatt nem került fel a Top 10-es listámra, de szoktam keresgélni íg...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 13:28