9 °C Budapest

Így védd magad az autópálya trükkös tolvajaitól

2011. március 28. 16:02

A jó idő beköszöntével a jó szándékú utazók mellett megjelentek azok az ún. trükkös tolvajok is, akik segítségkérést színlelve lopják meg segítségükre siető gyanútlan áldozataikat - figyelmeztet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A napokban egy kincsesbányai sofőr járt így a Székesfehérvárt elkerülő úton. A férfi amikor észrevette, hogy meglopták, számon kérte az idegeneken, akik közül az egyik kést fogott rá. Az útszéli banditákat a pápai rendőrök segítségével fogták el.

Székesfehérvárról Szabadbattyánba akart szerda délután eljutni az a kincsesbányai sofőr, aki autójával a fehérvárt elkerülő útra hajtott fel. Felhajtás közben az út szélén parkoló, külföldi rendszámú autót észlelt. Az Audi mellett álló két férfi több autót is próbált leállítani. Harmadik társuk az autóban ült. A kincsesbányai sofőr megállt, miután összetett kézzel könyörögve ugrott autója mellé az egyik külföldi.

A román rendszámú Audi utasai nehezen, angolul kommunikáltak, de úgy tűnt arra kérik segítőjüket, hogy segítsen betolni az autójukat. A férfi miközben tolta az autót, hátranézett saját, leparkolt autója felé és akkor látta, hogy az egyik idegen az autójában kotorászik. Rákiáltott, mire egyikőjük kést rántott és azzal tartóztatta fel. Eközben autóba pattantak és elhajtottak. A sértett ez után vette észre, hogy a két ülés közé tett mintegy százezer forintját kiemelték a borítékjából és elvitték. A férfi hosszas keresgélés után találta meg autója indítókulcsát is, mert az ismeretlen miután meglopta, a kulcsot elhajította az árokba. A megkárosított autós értesítette a rendőrséget, akik a megadott típus és személyleírás alapján az ismeretlenek elfogásához a környező megyéktől kértek segítséget. A pápai rendőrök területükön figyeltek fel a keresett járműre. Elfogták és előállították a bent ülő három román férfit.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett rablás miatt indult eljárásban gyanúsítottként hallgatták ki a három személyt, köztük egy fiatalkorút. A három férfit bűnügyi őrizetbe vették a székesfehérvári nyomozók.

Az eset apropóján a trükkös lopások, illetve a sértetté válások megakadályozására néhány óvintézkedést érdemes betartani. Fogadjuk meg a rendőrség tanácsait:

Útlevelünket, pénztárcánkat, mobiltelefonunkat mindig testközelben tartsuk!

Értéktárgyainkat a csomagtartóban helyezzük el!

Minden esetben zárjuk be a gépjármű ajtajait, ablakait és a napfénytetőt, ha elhagyjuk az autót!

Az utastérben még üres táskát, vagy ruhaneműt se hagyjunk!
Ha többen utazunk, valamelyikünk mindig maradjon a nyitott gépkocsinál!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vegyük magához az indítókulcsot és a jármű okmányait, ha csak rövid időre is kiszállunk a gépjárműből!

Amennyiben már megtörtént a baj:

Haladéktalanul értesítsük a rendőrséget a bárhonnan, ingyenesen hívható 112-es, 107-es segélyhívó számon!
Próbáljuk megjegyezni a sietősen távozó autó rendszámát, és az ismeretlen, segítséget ajánlók személyleírását!

 

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?