19 milliárdos biztosítói profit

Pénzcentrum
2009. június 23. 08:17

A biztosítóintézetek 2009. évi adatszolgáltatásának változása - tudatta a PSZÁF - lehetővé teszi, hogy a felügyelet a biztosítási szektor publikált idősorait két új táblával, a biztosítóintézetek főbb mérleg- és eredményadataival bővítve jelentesse meg és ezeket a jövőben is rendszeresen (negyedévente) közzétegye.

A negyedéves profit alapján a társaságok jövedelmezősége az idén akár jobb is lehet a tavalyinál. Az idei első negyedévi adatsor szerint a biztosítók közel 19 milliárd forintos adózás előtti profitra tettek szert. Összehasonlításul egyelőre csak az szolgálhat, hogy a társaságok 2008-as teljes évi profitja 68,1 milliárd forintra rúgott. Utóbbinak nem egészen egyharmadát adta az életág, szemben a 2006-os több mint 42 %-kal. Az idei első három hónapban a biztosítástechnikai eredményhez csak 13 %-ban járul hozzá az életág.

A kereskedelmi bankok összes eszközénél a deviza aránya áprilisban az előző havi 58,5 %-ról 56,2 % alá mérséklődött - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb adataiból. A devizahiteleknél a 72,8 %-os arány legfeljebb a márciusi 74,6 %-hoz mérten jelezhet kisebb visszaesést. Az sajnos nem derül ki, hogy az árfolyamok változása nélkül hogyan alakultak volna ezek az adatok. Pedig elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ehhez - csakúgy, mint a mérlegfőösszeg egy hónap alatt bekövetkezett 3,3 %-os apadásához - jelentősen hozzájárulhatott a forint erősödése. A háztartási hiteleknél a különböző kölcsönfajták között (például folyószámla, fogyasztási, lakáscélú) mindenesetre az idei év nem hozott érzékelhető átrendeződést.

A takarékszövetkezeteknél - amelyeket talán éppen a válság kitörése tartott vissza a jelentősebb deviza-kihelyezésektől - a 7,2 %-os márciusi devizahitel-arány esett 6,9 %-ra. A szektor egészének mérlegfőösszege egyébként itt is zsugorodást jelez, bár ennek mértéke "csak" 1,8 %. A takarékoknál némi aggodalomra adhat okot, hogy a hagyományosan erős lakossági betétgyűjtés terén is visszalépést mutat az április. A háztartási betétek állománya ugyanis a kereskedelmi bankoknál egy hónap alatt 53,3 milliárd forinttal nőtt, míg a takarékoknál ugyanekkor 15 milliárd forintnyi csökkenés következett be. Ugyanebben az időszakban mérséklődött a lakossági hitelállomány is, de a 3,4 milliárd forintos csökkenés jócskán elmarad a kereskedelmi bankoknál kimutatott közel 390 milliárdtól.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 20. 17:52
A Media1 értesülése szerint Budapest több kiemelt közterületéről is elszállították a Metropol című f...
Bankmonitor  |  2026. május 20. 11:25
Sokakban felmerül a kérdés: vajon nem lenne egyszerűbb és kifizetődőbb a biztosítási díjat inkább fé...
Holdblog  |  2026. május 20. 10:26
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mo...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem