A legoptimistább várakozásokat is túlszárnyaló lendülettel indul a kötelező biztosítási szezon: szerda délutánig több mint húszezren váltottak kötelező biztosítást a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon, ami duplája a tavalyi hasonló időszak forgalmának.
2007 novemberében a Netrisk.hu portálon 130 ezren váltottak kötelező biztosítást, több mint kétszer annyian, mint 2006-ban. Bár az első öt nap adataiból korai még a novemberben átszerződők számát előre becsülni, az szinte biztosra vehető, hogy újabb forgalmi rekord születik az idén.
A Netrisk.hu portálon kötött első 20 ezer szerződés adatai alapján változatlanul az Allianz a legnépszerűbb: minden harmadik autós ide köti új kötelező biztosítását, míg a második helyezett Wabard Biztosítót az ügyfelek 17 százaléka választja. A középmezőnyt továbbra is nyolc biztosítótársaság adja, míg öt biztosító gyakorlatilag kiszorult az erős árversenyből.
Az árak alapján az élen fordított a sorrend: a portálunkon végzett első 226 ezer díjkalkuláció szerint legtöbb esetben a Wabard Biztosító díja a legkedvezőbb, második az Allainz, majd a Genertel és a KÖBE következik a sorban. A díjszámítást elvégző autósok 85 százaléka talál az ideinél alacsonyabb díjat 2009-re.
Ha az autósok választása nem is mindig a legolcsóbb biztosító ajánlatára esik, az ár változatlanul meghatározó szempont. Az első 20 ezer szerződés alapján a biztosítót váltók átlagosan több mint 13 ezer forintot spórolnak a kötelezőjükön jövőre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 226 ezer díjkalkuláció alapján az átlagos megtakarítás még több, csaknem 16 ezer forint lenne, ami azt jelenti, hogy a 226 ezer autós összesen több mint 3 milliárd forintot spórolhat a kötelező biztosításán 2009-ben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak