26 °C Budapest

Vegyél cascót a kötelező áráért!

Pénzcentrum
2008. október 30. 16:15

Az idei kötelező biztosítási kampányban a KÖBE a kedvezmények mellett egy új biztosítási konstrukcióval kíván teljes körű biztosítási védelmet nyújtani. Nem csupán a termék jelent újdonságot az egyesületek piacán, hanem árazásában is - derült ki az egyesület mai sajtótájékoztatóján.

Tóth Sándor, a KÖBE értékesítési igazgatója a ma közétett tarifák kapcsán kiemelte, hogy az egyesületnél a régi ügyfelek külön hangsúlyt kapnak, nekik egy minimális, 1 százalékos díjcsökkenéssel kedveskednek. Emellett tagsági kedvezmény jár a régi tagoknak. Aki éves díjfizetést választ, az a piacon az egyik legmagasabb, 10 százalékos kedvezményhez juthat hozzá.

Emellett természetesen egyéb kedvezményekkel igyekeznek új ügyfeleket szerezni, így másoktól elcsábítani az ügyfeleket. Akinek 3 évnél régebben kezdődött a jelenlegi szerződése, az 5-15 százalékos kedvezményt kaphat (ebből kimaradnak azok, akik tavaly újraszerződtek). Idén már az egyesület is kínál gyermekkedvezményt, mivel három célcsoportjuk egyike a gyermekes családok.

A harmadik csoportot az új szerződők között a 25 év alatti fiatalok jelentik, nekik 11-21 százalékkal kedvezőbb a díjuk. Egyedülálló kezdeményezésként hibrid-kedvezmény is jár azoknak, akik ilyen kocsival járnak.

Tóth szerint most egy nagyon fontos változás előtt állunk, ugyanis egy casco-piaci paradigmaváltás következett be. A Lendület Start Casco biztosítást ugyanis kgfb-díjon lehet megkötni az A0-B5 besorolású ügyfeleknek. Ez pedig azt jelenti, hogy a díjak felére-harmadára csökkenhetnek a jelenlegihez képest. Ha a kgfb fokozat B6 és B10 között van, úgy a B5 fokozatnak megfelelő kármentességi engedménnyel kalkulálnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A teljes körű cascóban 20 százalékos az önrész, de minimum, 200 ezer forint, s csak 7 évesnél nem régebbi kis- és középkategóriájú személygépkocsira váltható meg - tudtuk meg Gálfi Katalintól, az egyesület termékmenedzserétől. Az önrész-biztosítás erre a termékre nem vonatkozik. A termékmenedzser elmondta, a cél, hogy a tömegautók le legyenek fedve cascóval, így tipikusan 100 kW teljesítményig és 2000 cm3-ig lehet kiváltani.

Kocsis István kárrendezési igazgató pedig azt jelentette be, hogy már az egyesületnél is elindult az elektronikus kárrendezés. Ennek köszönhetően a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezését követően a kártérítés az ügyfél bankszámlájára 8 napon belül megtörténik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 5. 11:03