Az idei évben 2007 szeptemberéhez képest mintegy 20 százalékkal növekedhet azoknak az aránya, akik kötelező gépjámű felelősségbiztosításukat a jelenlegitől eltérő biztosítónál kívánják megkötni. A lehetőségeket alaposabban feltérképezők körében is alapvető változás figyelhető meg: idén az idősebb korosztály, a hölgyek és az alacsonyabb végzettségűek körében nőttmeg a magukat érdeklődőknek vallók aránya.
A tavalyi évhez képest tovább nőtt azoknak az aránya, akik azt tervezik, hogy részletesen megvizsgálják a kötelező gépjármű felelősségbiztosításukkal kapcsolatos lehetőségeket idén novemberben, az átszerződésre kijelölt hónapban.
Míg 2007 szeptemberében a saját gépjárművel rendelkező megkérdezetteknek 19,6 százaléka jelezte szándékát, addig az idén szeptemberben folytatott kutatás során már 23,4 százalék volt azon válaszadók aránya, akik saját bevallásuk szerint aktívan érdeklődni kívánnak a biztosítóváltás lehetőségeiről. Ez a potenciális átszerződők számában mintegy 20 százalékos növekményt jelent.
Az, hogy végül hányan döntenek a biztosítóváltás mellett, nagyban függ attól, hogy a szolgáltatók ajánlatai mennyiben fognak különbözni egymástól, azaz mennyit lehet majd megtakarítani egy-egy jól sikerült átszerződéssel. Érdekes kérdés lesz az is, hogy a MÁV Általános Biztosító Egyesület csődje és ügyfeleinek ezt követő kálváriája mennyire vette el a kedvet az egyesületi formában működő, és általában rendkívül kedvező díjakat kínáló biztosítókkal való szerződéstől.
Érdekes megfigyelni, hogyan változik a biztosítási lehetőségekkel kapcsolatosan érdeklődni szándékozók összetétele. Korábban jellemző volt, hogy a középkorú, magas iskolai végzettségű, magas jövedelemmel rendelkező rétegek voltak a legaktívabbak az átszerződést tervezők piacán. Ők azok, akik drágább autóval rendelkeznek, melyek éves díja olyan magas, hogy egy-egy kedvező ajánlat akár évi több tízezer forintot is hozhat a konyhára. Ráadásul ők azok, akik olyan nagyobb településeken élnek, ami tovább drágítja a kötelező biztosítás költségeit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az idei, 2008. évben az tapasztalható, hogy az érdeklődés leginkább az idősebbek, a hölgyek, és az alacsonyabb végzettségűek körében nőtt meg. Ez nem jelenti azt, hogy körükben lenne a legnagyobb a váltási hajlandóság, de a tavalyi évhez képest több ilyen ügyféllel találkozhatnak majd a biztosítók, biztosításközvetítők munkatársai.

A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet készítette.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







