14 °C Budapest

Az internetes biztosításkötés az élre tör!

Pénzcentrum
2008. október 1. 09:29

Idén a kötelezők több mint 40 százalékát már online kötik meg A hazai piacon először hét éve nyílt lehetőségük az ügyfeleknek, hogy online biztosításközvetítő segítségével kössenek biztosítást. Azóta is folyamatosan bővül az elérhető biztosításfajták kínálata, az idei kötelező biztosítási kampány során pedig a biztosítóváltások közel felét már a világhálón keresztül fogják lebonyolítani. A CLB Biztosítási Alkusz elemzése röviden áttekinti az online biztosításközvetítés eddigi fejlődését, a terület specialitásait, illetve a további bővülés lehetőségeit.

Az online alkuszcégeknek az utóbbi években tapasztalt felfutását két fő tényező segítette elő. Egyrészt az internet használatának általánossá válása: ma már a lakosság csaknem fele használja rendszeresen a netet, egyharmaduk pedig már különféle pénzügyi tranzakciókat is bonyolított a világhálón.

A másik tényező a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jelenlegi rendszerének bevezetése: 2001 óta minden év végén több mint hárommillió autósnak kell egyetlen hónap alatt eldöntenie, hogy a következő évben is ugyanannál a biztosítónál marad-e, vagy inkább váltani szeretne. Ehhez a döntéshez reménytelen próbálkozás a bonyolult, összesen több száz, különféle kedvezményt tartalmazó biztosítói ajánlat áttanulmányozása és számolgatása - az internetes díjkalkulátorok viszont ezt a feladatot egy-két perc alatt - árgarancia mellett - elvégzik.

Az online díjszámítás lehetősége két fontos következménnyel járt: az összehasonlíthatóság megteremtésével hirtelen egyre többen ismerték fel, hogy a számukra elérhető egyes tarifák között akár négyszeres is lehet a különbség. Így aztán a váltók száma jelentősen megugrott: míg négy éve még csak mintegy 200 ezren, addig tavaly már 700 ezren váltottak biztosítót a kampány során. Ugyanakkor a kalkulátorok mellett biztosított kényelmes szerződéskötés még ennél is jelentősebben növelte meg azok számát, akik a szerződésüket is online alkuszon keresztül kötötték meg: egy éve már a kgfb-szerződések több mint 35 százaléka jött létre ily módon.


A további növekedés tényezői

A fenti ábrán látható olló várhatóan tovább nyílik majd, aminek hatására az idei online váltók aránya már meg fogja közelíteni az 50 százalékot. Az online kötések számának további bővülése a következő években is dinamikus marad, ami az alábbi okokra vezethető vissza:

Tovább bővülő internet-penetráció

Az internet-ellátottság mértéke Budapest egyes kerületeiben már közelíti az európai átlagot, az ország legnagyobb részében azonban még jelentős az elmaradás. A bővülés másik forrása generációs eredetű: a piacon tulajdonosként megjelenő fiatal korosztály már az internet mellett nőtt fel.

Az Internet univerzális eszközzé válása

A korábbi böngészés mellett egyre szélesebb tömegek intézik mindennapi ügyeiket az Interneten keresztül: az elektronikus ügyintézés iránti bizalom rohamosan nő.

Erősödő piaci verseny

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tavalyi 700 ezres váltás után a piacon lévő biztosítók kampánya az idén várhatóan még erősebb lesz. Eközben újabb szereplők is bekapcsolódnak a versenybe: immár 15 társaság vagy egyesület próbál minél több autóst elcsábítani versenytársaitól (2002-ben még mindössze 7 biztosító mozgott ezen a piacon). Mindez még erősebb igényt támaszt a könnyű összehasonlíthatóság iránt.

Az online szerződések díjai az elmúlt években folyamatosan csökkentek: a CLB által üzemeltetett www.biztositastipp.hu weboldalon kötött szerződések átlagos értéke 2005 novemberében még 43 ezer forint, 2006-ban 39 ezer forint, míg a 2007-es kampány során már 32 ezer forint körül alakult.

Költségérzékenység

Ha lehet, a lakosság a korábbiaknál is érzékenyebb a költségek iránt: a CLB adatai szerint az ügyfelek már évi 5-6 ezer forintos díjkülönbség esetén is hajlamosak biztosítót váltani.

Univerzális közvetítői szolgáltatások

A verseny nem csupán a biztosítók, hanem a közvetítők között is zajlik. Jelenleg a piacon négy meghatározó online biztosítási alkuszcég működik: a 2001 óta piacon lévő Netrisk és a 2003-ban debütált Biztosítás.hu mellé 2004-ben a CLB, míg 2006-ban a Praeventio csatlakozott.

Az ügyfelek folyamatosan növekvő kereslete és az ezen a területen is élesedő verseny egyre összetettebb, innovatív megoldások kialakítására készteti az online biztosítási alkuszokat. A kötelező biztosítást követően gyorsan megjelent a lakás- és utasbiztosítás is az online alkuszok kínálatában, 2003-ban pedig már lehetett casco-t kötni a világhálón, tavaly pedig a CLB elindította az első hazai internetes életbiztosítási kalkulátort is.

"A lehetőségek mellett az online alkuszoknak a felelősségüket is fel kell ismerniük." - mondta Bravik Attila, a CLB Független Biztosítási Alkusz ügyviteli igazgatója. "A közelmúlt eseményei is arra intik a piac szereplőit, hogy ne csupán az ár, hanem a szolgáltatás minősége is szempont legyen a választásban. Az internetnek nem csupán eladnia kell, hanem az igények felelős felismerésében és megfogalmazásában is szerepet kell kapnia. Hosszú távú érdekünk, hogy ne csak arassunk, vessünk is." - hangsúlyozta a szakember.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?