22 °C Budapest

Jelentős növekedés elé néz a magyar életbiztosítási piac

Pénzcentrum
2008. szeptember 18. 11:23

A gazdaság általános helyzetének romlása a fogyasztás és a hitelfelvétel felől elsősorban a megtakarítások, köztük az életbiztosítások irányába fordította a lakosság figyelmét.

Az év első felében nagymértékben befolyásolta az életbiztosítási piacot, az egészségügyi reform körül kialakult bizonytalanság, a nyugdíjasok egyre nyilvánvalóbb elszegényedése, valamint a kisvállalkozók növekvő adóterhei. A lakosság emiatt egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít az öngondoskodás szükségességének. A biztosítási piac szereplői igyekeztek kihasználni ezt a kedvező tendenciát, amely a szokásosnál is nagyobb piaci versenyben nyilvánult meg.

"A magyar piac kiemelten fontos az Aviva számára, hiszen erős versenyhelyzet és nagy növekedési potenciál jellemzi, miközben a fejlett európai pénzügyi piacok növekedése jelentősen lelassult." - hangsúlyozta Andrew Moss, az Aviva csoport nemzetközi vezérigazgatója.

Az EU 15 tagállamaiban a lakosság 8,36 százaléka, míg a Közép-Kelet európai régióban 3,6 százaléka, Magyarországon pedig mindössze 1,7 százaléka rendelkezik biztosítási termékkel. A GDP növekedési üteme ennek éppen a fordítottja, a CEE régióban 4,1, míg Nyugat-Európában mindössze 1,7 százalék. Közép-Kelet Európa fontos piac, amely jelentős növekedési potenciált jelent az életbiztosítási piacon.

"Az Aviva átfogó stratégiai célja, hogy hosszú távon folyamatosan dobogós helyen álljon az életbiztosítók versenyében Magyarországon. Az Aviva csoport a közép- és kelet-európai régióban két és félszeresére növelte élet- és nyugdíjbiztosítási bevételeit, Magyarországon pedig az elmúlt évben a legdinamikusabban fejlődő életbiztosító volt." - tette hozzá a brit biztosító vezérigazgatója, aki két napig Budapesten tartózkodott.

Az Aviva a világ 27 országában 45 millió ügyfelet szolgál ki, díjbevételét tekintve a világ ötödik legnagyobb biztosítási csoportja. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Rendezvény
2008. október 7-én kerül sor a Portfolio.hu második Biztosítási Konferenciára, ahol a
transzparencia, a szabályozás és az ügyfélszerzés mellett a termékfejlesztés, valamint a vállalati biztosítások kerülnek előtérbe.

A konferenciáról további információkat találhat erre a linkre kattintva.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem