10 °C Budapest

Hogyan teljesített a KÖBE?

Pénzcentrum
2008. június 5. 13:02

A KÖBE 1996-os alapítása óta eltelt 12 évben a non-profit alapú egyesület gazdálkodása során képződött eredményt tőkefeltöltésre és szolgáltatásfejlesztésre fordította, illetve következő év biztosítási díjainak megállapításánál figyelembe vette.

A KÖBE arányos viszontbiztosítási partnere idén is a Swiss Re, amely a világ legnagyobb viszontbiztosítója. A 100 millió forint feletti károkra vonatkozó XL biztosítás vezető viszontbiztosítója 40 százalékos részesedéssel a Münich Re, a világpiac második legnagyobb szereplője.

Az egyesület éves beszámolója áprilisban készült el, ennek alapján a KÖBE 2007-ben 19 százalékkal növelte díjbevételét. Tavalytól új szerződés- és kárnyilvántartó rendszert, valamint új pénzügyi rendszert vezetett be. Bővültek az egyesület nemzetközi kapcsolatai is, a KÖBE szerződést kötött a legnagyobb francia gépjármű-biztosítóval, a MACIF-fal.

A 2007. évi mérleg szerinti eredmény kedvezően alakult. Az egyesület 356 m Ft-os eredményt ért el, mely az egyesület története során realizált eddigi legnagyobb eredmény. Az elért eredménnyel az egyesület rendelkezésére álló saját tőkéje 2007.12.31-én megközelítette a 1,5 milliárd forintot (1 425 204 eFt). Az egyesület - az előző évekhez hasonlóan - az eredményt teljes egészében a jegyzett tőke emelésére fordította.


A 2007. évben az egyesület biztosítási termékeinek bruttó díjbevétele 7 393 150 eFt volt. Az év végén összesen 150 407 db (7 614 655 eFt állománydíjjal) biztosítási szerződéssel rendelkezett az egyesület.


2007.12.31-re a rendelkezésre álló szavatoló tőke a 2007. évi eredménnyel együtt megközelítette az 1,3 milliárd forintot (1 291 m Ft) és így közel 100%-kal meghaladta a Bit-ben előírt minimális szavatoló tőkeszükséglet összegét (667 m Ft-ot).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A KÖBE biztosítástechnikai tartalékainak értéke a 2007. év végén 3 508 976 eFt-ot tett ki, melynek több, mint 90%-át a függőkár tartalékok tették ki (3 282 971 eFt). A 2007. év során 11 543 darab kárt fizetett ki a KÖBE, 3 357 206 ezer Ft értékben.

Az egyesület 2007-ben dinamikusan tovább növelte saját üzletkötői hálózatát, melynek létszáma elérte a 370 főt, így országos lefedettséget tud biztosítani az egyesületi termékek terjesztésére. A KÖBE üzleti partnerei között több, mint 100 alkusz is jelen van, akik sikeres értékesítési pontként járulnak hozzá az egyesület munkájához.

Az egyesület értékesítésében egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a manapság direkt biztosítási modellként aposztrofált biztosítás értékesítési rendszerek, melyet a KÖBE -zöldszámon keresztül történő értékesítés, internetes értékesítés - már 2005. év végén bevezetett. Igazi, a telefonos ügyfél számára ingyenes kommunikációt - zöld szám - biztosító szolgáltatást a mai napig csak a KÖBE direkt értékesítési üzletága nyújt a magyar biztosítási piacon a direkt biztosítók között.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 10:17
A független médiaipari lapnak, a Media1-nek nem, egy NER-közeli bulvárlapnak, a Blikknek viszont rea...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 11:33