Már 2006 eleje óta nincs köze a MÁV Zrt-nek a MÁV Általános Biztosító Egyesületben, a nevet azonban még mindig használja az ÁBE. A jogtalan névhasználat miatt ezért perben áll a két fél - írja a Napi Gazdaság.
A szakításra, és a 25 százalékos részesedés kivonására azért került sor, mert egy kárrendezés kapcsán összetűzésbe került a két fél. Ekkor a MÁV felbontott minden meglévő szerződést, amiért az ÁBE most több száz millió forintos térítést követel. Persze ezt a MÁV nem ismeri el.
A névhasználat megszüntetéséhez azért ragaszkodik a MÁV, mert már semmi köze a két cégnek egymáshoz, ami megtévesztő lehet az ügyfelek számára.
Sipos Sándor, a vasúttársaság vezérigazgató-helyettese szerint a cég már a szakításkor közbeszerzési pályázat útján keresett új partnert biztosítási szolgáltatásai elvégzésére. Jelenleg a Generali és az Allianz látják el szerződéses formában ezeket a feladatokat.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







