5 °C Budapest

Egyre több a kgfb, de veszteséges az üzletág

Pénzcentrum
2007. november 5. 15:00

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező járművek száma 2006. végén 3,87 millió volt Magyarországon, közülük 2,62 millió volt személyautó. Az állomány a korábbi évekhez képest gyorsabban nőtt: míg 2004-ben kb. 90 ezerrel, 2005-ben 50 ezerrel bővült, tavaly 200 ezerrel volt az előző évhez képest több gépjármű forgalomban, ami 5,5 százalékos növekedés. Jelentősen emelkedett a személygépkocsik - egyre jelentősebb arányban a nagyobb motortérfogatúak - száma és folyamatosan bővül a motorkerékpároké is. A biztosítók közül néhány piaci szereplőnek szinte csak személyautóból álló kgfb-állománya van, másoknál a többiekhez képest jóval magasabb a tehergépkocsik aránya.

A kármentes személyautók 2002-ben érhették el a legmagasabb, bónusz 10-es (B10) díjbesorolási kategóriát. A tavalyi adatok szerint a teljes személyautó-állomány mintegy 36 százaléka B10-es, mintegy 28 százaléka A0-as bónuszfokozatú volt, míg a maluszos járművek aránya minimális volt. E mutatók a biztosítói nyilvántartások korábbi hibái miatt nem pontosan tükrözik az elmúlt másfél évtized változásait. A kártörténeti igazolások beszerzésére vonatkozó szabályok 2007. évi átalakítása és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) fokozott ellenőrzései a továbbiakban elősegítik a rendszer szabályos működését.

A kgfb-üzletág bruttó díjbevétele 2006-ban 5,4 százalékkal nőtt, s mintegy 129,3 milliárd forint volt. A hasonló mértékű állománynövekedés miatt viszont ez az egy szerződésre jutó díjbevételben 0,06 százalékos csökkenést (33 377 forintról 33 355 forintra) eredményezett. A biztosítók felénél az átlagos díjszint tavaly csökkent - egyes piaci szereplőknél 10 százaléknál is nagyobb mértékben - az előző évhez képest. A tavalyi kárgyakoriság (tárgyévi károk száma /átlagos állomány db) 5,0 százalék volt, a korábbi évekhez képest csökkent, s ez európai viszonylatban is jónak mondható. A veszélyközösség szempontjából a "legrosszabbak" változatlanul a vontatók és a 80 férőhelynél nagyobb buszok. A személyautóknál a kárgyakoriság arányosan növekszik a motor térfogatának nagyságával. A piacon az egy káreseményre jutó kárráfordítás csökkent 2005-höz viszonyítva.

A magyar piacon általában és az Európai Unió tagállamainak többségében is a kgfb veszteséges üzletágnak számít. A hazai biztosítók lebonyolítási eredménye ugyanakkor tavaly 2000-ig visszatekintve a legkedvezőbb volt, azaz 2006-ban volt a legalacsonyabb a bruttó díjbevételhez viszonyított veszteség az elmúlt 7 év során. A piac tavalyi 12 szereplője közül 5 ért el nyereséget az üzletágban, akadt példa azonban a bruttó díjra vetítve 10 százalékosnál is nagyobb veszteségre is.

Az elmúlt időszakban a Felügyelet több, a piac biztonságos működést elősegítő lépést tett. Napvilágot látott a Felügyeleti Tanács ajánlása a kgfb alapján érvényesített kárigények kárrendezésének, s a kgfb állománykezelésének feltételeiről, idén szeptemberben pedig a Felügyelet Vezetői körlevelet jelentetett meg a kgfb díjkalkulációjáról a piaci szereplők vezetői számára. Október közepén a Felügyelet módszertani útmutatót adott ki a kgfb tevékenység informatikai támogatásának elvárt szakmai tartalmáról, illetve külön vezetői levélben tájékoztatta az egyes piaci szereplőket a kgfb termék legfontosabb jellemzőiről. A Felügyelet - a korábbi évekhez hasonlóan - az átszerződési időszakban és azt követően is fokozottan felügyeli majd a piaci szereplők lépéseit.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29