Fognak itt ezek a pénztárak nyugdíjat fizetni?

A chilei nyugdíjreform 1981-ben indult el, amikor az állami ellátásokat fokozatosan nem állami szervezetek által kezelt tőkefedezeti elem váltotta fel, mely kötelező volt a pályakezdőknek és önként választható a már biztosítottaknak. A magyarhoz hasonlatos szabályozás eredményeként 2004-re a biztosítottak 97%-a, kb. 3,5 millió ember már az új rendszerben volt tag. A korábbi fejletlen tőke-, valamint járadékpiaccal és gyenge szabályozási és felügyeleti rendszerrel rendelkező országban manapság már az aktív tagság 15%-ának azaz 320.000 főnek folyósítanak életjáradékot és 200.000 ellátottnak banktechnikai járadékot, miközben a nyugdíjalapokban és az életjáradékokat fizető életbiztosítókban felhalmozott vagyon eléri a GDP 60%-át.

Életjáradékra mindenki jogosult, akinek a számlaegyenlege eléri a nyugdíjminimum folyósításához szükséges mértéket. Akinél ez nem teljesül, köteles a nyugdíjminimum mértékéig banktechnikai járadékot igényelni, s az egyéni számla kimerülése után belép az állami garancia a nyugdíjalapokon keresztüli folyósításra. Életjáradékot üzleti biztosítóktól kell és lehet vásárolni, bármelyiktől, akik szabadon állapítják meg áraikat a nem, életkor, és egyéb szempontok, pl. a technikai kamatlábak alapján. A járadékok fixek és árindexáltak, bár a legújabb szabályozás megenged részben fix és változó járadékokat is. Nős férfiaknak kötelező több-életre (kettőre) szóló járadék igénybevétele, az özvegyek ellátása érdekében.

A banktechnikai járadékok esetében alapvetően a várható hátralévő élettartam alapján kerülnek meghatározásra a járadéktagok, évente újrakalkulálva, amelyeket a nyugdíjalapok folyósítanak. Az időszaki felvétel gyakorlatilag egy előre rögzített banktechnikai járadék és egy később, de előre meghatározottan induló, un. halasztott életjáradék. Az előbbit egy nyugdíjalap, az utóbbit egy életbiztosító nyújtja.

Az életjáradékok árazásánál az üzleti biztosítók nem tehetnek fel személyes kérdéseket, pl. az illető egészségi állapotát illetően, de az egyébként szemmel látható (pl. nem, életkor), illetve egyébként is megkapott információk (pl. az egészségi állapottal jól korreláló jövedelmi helyzetre utaló számlaegyenleg) alapján szabadon árazhatják be a szolgáltatást. A biztosítóknak ugyan kötelező a központilag meghatározott halandósági táblát használni, de csak a díjtartalékok kalkulálására és a felügyeleti jelentésekben.

A járadékok beárazására saját, a nemek között különbséget tevő specifikus ("gender-specific") halandósági táblákat használnak, illetve módosítják - saját felhasználás céljából- az általában elérhető táblákat. Ez nagy kockázatot jelent a nem megfelelő (túl optimista költség-, kamat- és hozam-előrejelzések és pesszimista halandóság-javulás) kalkuláció esetén, hiszen a kiígért nyugdíjszint csak (jobb esetben) a cég tőkéjéből finanszírozható. A kezdeti időkben, a felhalmozási időszakban képeztetett magas tartalékszint még egy ideig fedezi az esetlegesen felmerülő veszteségeket.

A sok választási lehetőség egyik oldalról nagy rugalmasságot biztosít az egyéni igények, körülmények és preferenciák kielégítése céljából, más oldalról viszont kellően alapos ismeretek hiányában elveszhet a részletekben az érintett, és könnyebben befolyásolható a döntésében. Természetesen a nagy választási szabadság felveti a "választás ára" kérdést is, vagyis azt, hogy az egyén ismeri általában legjobban a saját várható életkörülményeit, s így az életjáradékok folyósításához szükséges tartalék prudens megképzésének fontos szerepe van.

A kedvezőtlen tapasztalatok miatt (sok korai nyugdíjba vonulás, nem feltétlenül a legjobb életjáradék-szolgáltató kiválasztása, stb.) jogszabályi szigorítást hajtottak végre a chileiek. Szigorították pl. a korai nyugdíjba vonulás feltételeit, a díj 2,5%-ában maximálták az ügynöki jutalékot, a bankokat beengedték az életjáradékok értékesítésébe, és új elektronikus árajánlati rendszert vezettek be.

Az új elektronikus árajánlati rendszer szerint, a nyugdíjba vonulni szándékozó részére, a nyugdíjalapja kiállít egy elektronikus bizonyítványt az illető számlaegyenlegéről és személyi adatairól, és a tag vagy a nyugdíjalapja, vagy egy életbiztosító, vagy egy biztosításközvetítő közreműködésével elküldi ezeket az információkat a központi adatbázisba. A központ megkéri az ajánlatokat az életbiztosítóktól, valamint kikalkulálja a banktechnikai járadékot. A biztosított vagy elfogad egy ajánlatot a rendszerből, vagy azon kívül megkeresi még egyszer az ajánlattevő biztosítókat új ajánlatért, de azok már csak kedvezőbbet ajánlhatnak a tagnak a korábbiakhoz képest. Az új rendszer eddig jól működik: lecsökkent az ügynöki megkeresések száma, olcsóbbakká váltak a járadékok, csökkentek a jutalékok (kb. 2,2%-ra) és megváltozott a biztosításközvetítők szerepe is, hiszen valójában pénzügyi tanácsadókká váltak. Az azóta eltelt időszakban eladott életjáradékok kétharmada az ajánlati rendszer által adott legjobb, a több mint 85%-a, a legjobb 3 ajánlat közül került ki.