A természeti károkkal zsúfolt 2006. év még az utolsó napra is tartogatott egy kellemetlen meglepetést, földrengés formájában. Az Allianz Hungária várja ügyfelei jelzéseit, és folyamatosan dolgozza fel a kárbejelentéseket.
A 2006. december 31-én délután történt földrengéssel kapcsolatban az Allianz Hungária Biztosítónál eddig 128 kárt jelentettek az ügyfelek, túlnyomórészt Budapestről, de Gyömrőn és Pécelen is sok kárt okozott a fölrengés. Bár a híradások szerint a rengés főleg Pest megyét rázta meg, az ország majd minden részéről érkeztek eddig kisebb-nagyobb károkról jelentések.
Az eddigi károk becsült összege 29 millió forint körül mozog, de természetesen a kárbejelentések száma még nőhet.
Az Allianz Hungária kárszakértői folyamatosan dolgozzák fel a beérkezett kárbejelentéseket, a károkat a helyszínen mérik fel. A biztosító munkatársai folyamatosan készenlétben vannak, hogy a károsultaknak is megfelelő, előre egyeztetett időpontban tekinthessék meg a helyszínt. Ha szükséges lesz, a szakértők esetleges átcsoportosításáról a kárbejelentések számának változása alapján dönt a társaság.
Az Allianz Hungária valamennyi csatornán várja ügyfelei kárbejelentéseit: telefonos ügyfélszolgálatán a (helyi tarifával hívható) 06-40-421-421-es számon, az interneten a www.allianz.hu honlapcímen vagy személyesen az Allianz Hungária legközelebbi fiókjában.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







