11 °C Budapest

Tényleg csak az ár számít?

Pénzcentrum
2006. december 18. 11:25

Az ez évi kampány egyik új tendenciájának tekinthető, hogy "beszűkült" a piac, és a díjakban nem mutatkoztak olyan nagy különbségek, mint az elmúlt években. Ennek hatása abban is lemérhető, hogy a piaci szereplők között kiegyenlítődött a verseny, nem voltak nagy vesztesek, illetve nyertesek - osztotta meg idei tapasztalatait a CLB igazgatója. Bár mint hozzátette: az egyéb kiegészítő szolgáltatások még mindig nem hangsúlyosak, változatlanul az ár számít a szerződések kötésénél. A CLB a hozzá beérkezett ügyfél visszajelzések elemzése után úgy látja, hogy sokan még mindig nincsenek tisztában a kötelező biztosítás, mint termék/szolgáltatás sajátosságaival, és alapvető ismereteivel, számos kérdés érkezett a kártörténeti igazolás, a felmondás/újrakötés határidejével kapcsolatban, s voltak, akik a reklamációk, az ügyintézés nehézségeire hívták fel a figyelmet.

Az elmúlt évhez képest jóval nagyobb szeletet hasítottak ki az online alkuszok a kgfb-kötésekből: a tavalyi 25 százalékkal szemben az idén már egyharmadot is elérte az arányuk. " Közel 30 alkusz kínált novemberben ilyen-olyan módon online szolgáltatást, azaz láthatóan senki nem akart kimaradni a versenyből, de többen csak most szembesültek a feladat nagyságával - magyarázza Mestyán András. Volt olyan szereplő, aki tavaly megpróbálkozott, az idén azonban már nem is vett részt a kampányban, s vélhetően számos olyan társaság lesz, aki jövőre már nem vág bele."

Azt is tapasztalni lehetett ugyanakkor, hogy a kisebb biztosítók is erős marketinggel jelentek meg, a nagyok pedig még nagyobb hangsúlyt fektettek a kommunikációra, új csatornákat nyitva próbáltak még jobban megjelenni, és értékesíteni a saját szolgáltatásaikat.

Évközi kötések: az online visszaszorul

Érdekes tendenciának tekinthető ugyanis, hogy az autósok árérzékenysége a novemberi váltáskor "ütközik ki": az évközi kgfb-szerződések átlagosan 55 ezer forintra köttettek, ami jóval meghaladja a novemberi váltás átlagdíját. Ennek okát abban látja Mestyán András, hogy év közben jóval kevesebben használják az online alkuszok összehasonlító díjtáblázatait, s az egyes autókereskedések is csak néhány piaci szereplő termékeit kínálják. (A jövő évre is közel 200 ezer új autó értékesítése várható.)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) szerződésüket november végéig felmondóknak december végéig van lehetőségük arra, hogy egy másik biztosítónál megkössék szerződésüket. Igaz, ez a végeredményt illetően komolyabb változást nem hoz, az idei kgfb-kampány nyertesei között a Köbe, a Signal, az Uniqa és a MÁV található - mutatott rá Mestyán András, az online biztosítási alkuszpiac harmadik legnagyobb szereplőjének, a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója. A CLB novemberben közel 12 ezer szerződést kötött, amelyhez hozzájön még a decemberben várható mintegy 2 ezer szerződés.

A váltóknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy a régi biztosítójuktól bonus-malus igazolást kell kérniük, mert a kiválasztott új biztosító csak ez alapján tudja elismerni a már megszerzett kedvezményeket - hívja fel a figyelmet Mestyán András. Ha az új szerződés megkötésekor nincs az ügyfélnek kártörténeti igazolása, úgy A0 besorolást kap, s ha 90 napon belül se juttatja el az igazolást, akkor az új biztosító visszamenőleges hatállyal a legrosszabb, M4 fokozatba sorolja. Az igazolás utólagos bemutatásával azonban visszamenőlegesen kötelesek a besorolást a bónuszigazolásnak megfelelően módosítani.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 15:43
Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszó...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm