Hackerek a kötelező-kampányban: megvan az első áldozat!

Pénzcentrum
2006. november 2. 15:26

2006. november 2-án, pontban nyolc órakor rosszindulatú DoS támadás érte a Netrisk.hu Kft szervereit. A DoS jellegű támadások egyetlen célja a szerver elérhetetlenné tétele.

A Netrisk.hu Kft és általában az online alkuszok ill. a biztosítók számára rendkívüli fontosságú a novemberi kötelező felelősségbiztosítás váltási időszak. Társaságunk már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a KGFB 2007 kampányát - hasonlóan a piac többi szereplőjéhez - november 2-án indítja.

November 2-án hajnali három órakor szolgáltatásunk rendben elindult, már ekkor megtörténtek az első szerződéskötések. Majd reggel 8:00-kor szervereink rendkívüli terheltségét észleltük - áll a cég közleményben.

"Mivel marketingkampányunk ezzel egy időben indult, a forgalomnövekedést rövid ideig ennek tudtuk be, de miután a terheltség elérte a kritikus pontot, és szolgáltatásunk teljes mértékben megbénult, a szerverek naplófájljainak elemzésébe kezdtünk, melynek eredményeként egyértelműen és bizonyítható módon megállapítottuk, hogy a szervereket rosszindulatú támadás érte, melynek lényege, hogy rendkívül rövid idő alatt indított nagyszámú, hamis hálózati címről érkező kéréssel a támadó szolgáltatásunkat megbénítja, ellehetetleníti.

Társaságunk a mai napon ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tesz az illetékes hatóságoknál, egyben 1 millió forintot ajánlunk fel annak, aki használható információval segíti a támadó (vagy támadók) pontos azonosítását.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A támadás elhárításán jelenleg is dolgozunk, terveink szerint ennek eredményeként a holnapi naptól ismét üzemelhet szolgáltatásunk. Bízunk benne, hogy ügyfeleink megértéssel fogadják a kialakult helyzetet, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hamarabb ismét zökkenőmentes szolgáltatást tudjunk nyújtani részükre, a már tőlünk öt éve megszokott változatlan, magas színvonalon.

Mindazonáltal mélyen elgondolkodtató, hogy kinek illetve kiknek állhat érdekében egy ilyen időpontra időzített támadás - a biztosítási piacon kialakult rendkívül éles verseny és az egymásnak feszülő érdekek milyen eszközök bevetésére ragadtathatják az egyes piaci szereplőket - mert azt mindannyian gondolhatjuk, hogy nem a cipő- és divatcikk kereskedők érdekeit sértheti a Netrisk.hu online alkuszi tevékenysége."

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36