A TIR Biztosító Egyesület közleményt adott ki a PSZÁF döntésére reflektálva. A döntést azért sem értik, mert szinte azonos hibákat más biztosító társaságok is elkövettek, büntetésük mégis csak pénzbírság lett.
A TIR Biztosító Egyesület (BE) szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) indokolatlanul és méltánytalanul súlyos, igazságtalan határozatot hozott szerdán, azzal, hogy október 6-tól 2007. március 31-ig felfüggesztette az egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (gfb) tevékenységét.
Az egyesület értetlenségének adott hangot azért is, mert a PSZÁF határozatában fő indokként azt jelölte meg, hogy az informatikai rendszerük elavult és hiányosságai miatt nem "engedhetik" meg az új szerződések számának esetleges nagymértékű növekedését, ugyanis az kockázatot jelenthet a rendelet szabályszerű végrehajtásában, illetve az ügyfeleknek nyújtandó szolgáltatások teljesítése során.
Ezzel szemben az egyesület közleményében kiemeli: vállalta, hogy korszerű informatikai szoftverre cseréli le az eddig működő rendszerét, és az új szerződések rögzítésére az átkötési időszak elejétől rendelkezésre áll az új program.
Az egyesület azt sem érti, hogy a felügyelet májusban lezárta a helyszíni, átfogó vizsgálatot, és nem rendelt el informatikai célvizsgálatot, nem kötelezte az egyesületet az informatikai rendszer azonnali cseréjére, és nem figyelmeztette az egyesületet, nem adott teljesítési határidőt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az egyesület megdöbbentőnek tartja, hogy a PSZÁF ügyfélvédelemre hivatkozással nem függesztette fel a TIR BE gfb művelését azonnal májusban, hanem várt még öt hónapot, ami véletlenül egybe esik a nagy év végi gfb kampányidőszakkal.
A TIR BE tájékoztatása szerint, a felfüggesztés időszakában a náluk levő szerződéseket jövőre is kezelik, a már élő szerződésekhez kapcsolódó kötelezettségeiket továbbra is a jogszabályi előírásoknak megfelelően teljesítik, így az ügyfeleiket semmilyen hátrány nem éri a meglévő szerződések vonatkozásában.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








