Vegyes első negyedévet zárt az AutoWallis: bár a működési hatékonyság javult és az üzemi eredmények nőttek, a vállalat nettó eredménye veszteségbe fordult.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a fuvarozók képviselői között konstruktív tárgyalások kezdődtek a vitatott útdíjemelés és közlekedési korlátozások ügyében, miután a decemberi kamionos demonstráció ráirányította a figyelmet az ágazat problémáira - számolt be a 24.hu.
Az Építési és Közlekedési Minisztériumban kedden három és fél órás tárgyalást folytattak a december 22-i kamionos demonstrációt szervező Magyar Független Fuvarozók Egyesülete (MFFE) és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) képviselőivel. A megbeszélésen Csepreghy Nándor miniszterhelyettes fogadta a delegációkat, és részletesen átbeszélték a fuvarozók által decemberben benyújtott 12 pontos javaslatcsomagot.
"A közel 5000 kamiont felvonultató tüntetés megmutatta, hogy milyen nagy erő áll mögöttünk. A minisztériumban teljes jogú tárgyalópartnerként kezeltek minket" – nyilatkozta Orosz Tibor, az MFFE vezetője, aki szerint valódi szakmai egyeztetés vette kezdetét, ami a decemberi demonstráció nélkül nem valósult volna meg.
A tárgyalások január 8-án folytatódnak, emellett a fuvarozók képviselői várhatóan még ezen a héten vagy jövő hét elején az ellenőrző szervezetekkel – a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., az ORFK és a NAV képviselőivel – is egyeztetnek majd.
Az ÉKM december elején jelentette be, hogy 2026. január 1-től 4,3 százalékos inflációkövető emelést, majd március 1-től további 29 százalékos díjnövelést vezetnek be a tehergépjárművekre vonatkozó infrastruktúra-díjakban. Az MFFE és a MOSZ azonban továbbra is csak az inflációhoz igazodó díjnövelést tartja elfogadhatónak.
A minisztérium ígéretet tett arra, hogy a március 1-ig rendelkezésre álló időben felülvizsgálják a drasztikus útdíjemelésről szóló döntést, és szükség esetén korrigálják azt. A fuvarozók álláspontja szerint az infláció feletti útdíjemelést a piaci szereplők már nem tudnák kigazdálkodni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakmai szervezetek problémásnak tartják az országos súlykorlátozási programot is, amelynek keretében 60 új helyszínen vezettek be korlátozásokat a 20 tonna feletti járművekre. Ez egyes esetekben akár két-háromszorosára növelheti az útvonalak hosszát, jelentősen emelve a költségeket és csökkentve a napi teljesíthető fuvarok számát.
A jogértelmezési problémák miatt a fuvarozók március 1-ig moratóriumot kértek a bírságolásra vonatkozóan, és ígéretet kaptak arra, hogy negyedévente, de első körben márciusig felülvizsgálják az összes korlátozás alá helyezett útvonalat. A cél a jogszabályok pontosítása és annak felmérése, hogy a tranzitút-szabály önmagában elegendő lehet-e a főutak teherforgalmának csökkentésére.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








