v
v
Évek óta nincs könnyű helyzetben az autóipar, a nehézségek pedig egyre inkább szemléletváltást sürgetnek. Az elmúlt egy évben stabilizálódott az alkatrészellátottság, azonban a változó piaci erőviszonyok, illetve a nemrégiben bejelentett kormányzati szabályzások új stratégiák kialakítására sarkallják az autóflottával rendelkező cégeket és a flottakezelőket is.
Európában mintegy 20%-kal esett vissza a flottapiac 2024-ben, melynek hátterében röviden a kereslet csökkenése és a kínálat drágulása áll. Mindez azonban nem ennyire fekete-fehér, számos tényező nehezíti a finanszírozási szektor stabilizálódását, kezdve az újautók árainak emelkedésétől a negatív makrogazdasági előrejelzéseken és árfolyamingadozásokon, valamint a növekvő infláción át az elmúlt időszakban kibontakozott vámháborúig.
Bár az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák helyreálltak, és a kamatkörnyezet is stabilabb lett 2024-re, az évek óta tartó gazdasági bizonytalanság miatt egyre több vállalat igyekszik optimalizálni a költségeit.
„Azt látjuk, hogy míg korábban a nagyobb méretű, D-szegmensben volt meghatározó mind a kínálat, mind pedig a kereslet, 2025-ben már jellemzően az alacsonyabb költségvonzatú autókat keresik a vállalatok. Az újautó-rendelésekben már jelentős volument képviselnek a kisebb és alacsonyabb felszereltségű, összességében kedvezőbben üzemeltethető autók” – mondta Hegedűs Viktor, az Ayvens Magyarország kereskedelmi igazgatója
A vezető szerint hasonló szempontok miatt alakult ki az a trend is, hogy kereslet mutatkozik a rövidtávú bérleti termékekre.
„A rövidtávú bérleti termékek iránti növekvő keresletet először a COVID alatt éreztük, és azóta is jelentős az érdeklődés a rugalmas cégautóbérlésre. Flottakezelőként azzal reagálunk ezekre az igényekre, hogy tovább növeljük a rövid távú cégautóbérlést lehetővé tevő Ayvens Flex flotta méretét és folyamatosan bővítjük a kínálatot a növekvő érdeklődésre számot tartó modellekkel” – tette hozzá Hegedűs Viktor. Ezzel párhuzamosan az is jellemzőbbé vált, hogy a cégek újautó-rendelés helyett meghosszabbítják a lízingszerződéseket. A jelenlegi átlagos futamidő 50 hónap felett jár, míg a COVID előtt 42-46 hónap között mozgott.
Az autópiac legjelentősebb kihívását azonban az jelenti, hogy a szigorodó Európai Uniós szén-dioxid-kibocsátási szabályok miatt egyre inkább a kínálat formálja a piacot – és ehhez a kereslet csak nagyon lassan igazodik. Az utóbbi hónapokban egyre inkább érezhető, hogy a szabályozók is kezdik belátni, hogy ilyen drasztikus piacformálást nem lehet végrehajtani. Erre utal a közelmúltban bejelentett módosítás a CAFE (Corporate Average Fuel Economy) szabályozások terén, amely további 3 év haladékot ad a gyártóknak a szén-dioxid kibocsátási célszámok elérésére.
A tisztán elektromos autózás gyors elterjedését gátló tényezők, úgymint a töltési infrastruktúra fejletlensége és az autóhasználók hatótáv miatti aggodalma, valamint a töltéssel járó procedúrától való félelme, továbbra is fennállnak. „2025-ben sem számítunk intenzív volumennövekedésre, hiszen az autósok számára továbbra is bizonytalanságot okoz a töltés kérdése. Folyamatosan nő azonban az alternatív meghajtású gépjárművek részaránya, a növekedés húzóerejét pedig a vállalati szegmens jelenti. Ennek egyszerű oka van: a fenntarthatósági szabályzások és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célszámok egyre több vállalatra helyeznek nyomást” – mondta Hegedűs Viktor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2024-ben a hibrid meghajtású gépjárművek, azon belül is a plug-in hibridek vezették a hazai értékesítési listákat, és folytatódott a dízelautók visszaszorulása. „A 2024 szeptemberétől forgalomba helyezett plug-in hibrid autók már nem kaphatnak zöld rendszámot, 2025 januárjától pedig ezek az autók kikerültek az adómentes kategóriából is, ám mindezek ellenére úgy látjuk, hogy a technológia – az alacsony emissziós értékek és a kedvező maradványérték miatt – továbbra is keresettnek fog számítani a cégautók világában.”
A flottapiacot azok a tavaly elfogadott új, hazai szabályzások is érintik, amelyek 2025-ben éreztetik majd a hatásukat. Január 1-jével lépett hatályba az a törvényjavaslat, amely szerint a cégautóadó mértéke jelentősen, a teljesítménytől és a környezetvédelmi besorolástól függő mértékben növekszik. Ez a diverzifikált cégautóadó szintén az alacsony TCO-jú (TCO: total cost of ownership, azaz teljes életút-költség, amely nem csak a beszerzési értéket, de az üzemeltetéssel járó összes költséget is magában foglalja) autók elterjedésének kedvez, azaz jobban megéri kisebb teljesítményű, alacsony fogyasztású és szén-dioxid-kibocsátású járműveket választani a flottába. Ráadásul már a 2025-ben forgalomba helyezett plug-in hibridek sem mentesülnek a cégautóadó alól. A cégautóadó, illetve a nem csak a vállalatokat, de minden gépjárműhasználót érintő regisztrációs- és gépjárműadó inflációkövető növelése pedig tovább nehezíti a céges flottát üzemeltető vállalatok költséghatékonyságát.
„Az adók emelkedése, az árfolyamingadozás, a kínálat erőltetett formálása, az infláció, a recessziós környezet és most már a vámháborúk is mind az árak és a havi díjak további emelkedését vetíti előre. Mindezek még inkább szükségessé teszik a céges flotta hatékony üzemeltetését” – mondta Hegedűs Viktor. „A vállalatoknak érdemes a valódi felhasználói igényekhez igazítani a flottastratégiát, a right sizing elv mentén – ez azt jelenti, hogy mindenkinek akkora és olyan felszereltségű autót adjanak, amilyenre valóban szükségük van. Így csökkenthetik az autóüzemeltetéssel járó kiadásokat és optimalizálhatják a CO2 kibocsátást is.”
A kereskedelmi igazgató kiemelte: a kiadások optimalizálásában segítséget jelent, hogy további 3 évre meghosszabbították azt a lehetőséget, hogy a vállalkozások részletes útnyilvántartás vezetése nélkül visszaigényelhetik a cégautók után fizetendő operatív lízing havidíjak ÁFÁ-jának 50%-át. „Ez az operatív lízing egyik legjelentősebb pénzügyi előnye, hiszen a cégek ezzel a megoldással csökkenthetik költségeiket és megkönnyíthetik az adminisztrációt” – emelte ki a kereskedelmi igazgató.
v
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.