A szakértők szerint a kormányok, az iskolák, az egészségügyi intézmények és a civil szervezetek összehangolt fellépésére van szükség a káros hatások visszaszorításához.
Komoly tények derültek ki a fiatalok és a 65 évnél idősebb sofőrök vezetési tulajdonságairól. Eszerint az idősek ritkábban érintettek a közúti balesetekben és ritkábban vádolhatók mondjuk gyorshajtással.
Inkább figyelmetlenek, mint kockázatosak: a túl gyors vezetés az időseket érintő autóbalesetekben alig játszik szerepet, ehelyett a 65 év felettiek gyakran hibáznak forduláskor és manőverezéskor - derült ki a Kronen Zeitung cikkéből. Eszerint az idősek jóval nagyobb eséllyel követnek el elsőbbségi szabálysértést, mint a fiatalabb sofőrök. Ami viszont mindkét korosztályra igaz, hogy forduláskor, tolatáskor és induláskor egyaránt hibáznak.
Míg a balesetet szenvedett idősek körülbelül 22,3 százaléka követett el súlyosabb hibát, addig a fiatalabbaknál ez 19,2 százalék volt.
A 65 év alattiaknál gyakrabban fordult elő, hogy figyelmen kívül hagyták más járművek elsőbbségét. Ezzel szemben az idős embereket lényegesen ritkábban vádolják túl szoros követéssel (10,8 százalék versus 16,3 százalék), gyorshajtással (5,2 százalék versus 11,4 százalékkal) vagy ittas vezetéssel (1,1 százalék versus 4,3 százalék). Emellett kiderült az is, hogy a lakosságon belüli arányukhoz képest az idősebbek kisebb valószínűséggel lesznek részesei közlekedési baleseteknek, mint a fiatalok - áll a cikkben.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
Rossz hír a fővárosi autósoknak: lezárják az egyik legforgalmasabb felüljárót, óriási dugók jöhetnek
Október 26. és 28. között burkolatjavítás miatt lezárják a Hungária körúti felüljáró külső sávját az M3-as autópálya bevezetője felé vezető oldalon.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







