A tervek szerint 2027-től csak akkor léphet életbe az árkorlátozás, ha a benzin vagy a gázolaj drágulásának üteme tartósan és jelentősen meghaladja az európai uniós...
A kormány kommunikációjában az elmúlt napokban jelentős súlyt kapott, hogy Ukrajna megemelte a kőolaj tranzitdíját, és emiatt drágul folyamatosan a 95-ös benzin és a gázolaj. Pletser Tamás lapunknak azonban egyértelműen azt jelezte, hogy ennek nincs köze a benzináremelkedéshez, Grád Ottó szerint pedig inkább más tényezőkre érdemes ráfogni a drágulást.
Ismét nagyot ugrott a benzin és a gázolaj ára az elmúlt hetekben, ami a magyarok millióinak életét tette nehezebbé. Az áremelkedés ráadásul az egyik oka annak, hogy még mindig nem csökken a várt mértékben az infláció, hiszen a "kosárban" ez jelentős tételnek számít.
A benzin árának emelkedése pedig ismét elérte a kormány ingerküszöbét is: mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, a tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy a benzin és a gázolaj árának emelkedéséért egyértelműen az okolható, hogy Ukrajna jelentősen megemelte a tranzitdíjat az Oroszországból érkező kőolajra.
Aggasztó jel, hogy a benzin ára egyre magasabb, ennek oka, hogy ötszörös áron hozzuk be az országba az ukrán csővezetéken. Ez az emelés a fogyasztói árban is megjelenik természetesen
- fogalmazott Gulyás Gergely.
De nem csak ő, hanem maga a miniszterelnök is megszólalt erről ma reggeli rádióinterjújában. Orbán Viktor úgy fogalmazott: bár a magyar kormány továbbra is együttérez Ukrajnával, a tranzitdíjak megemelése azért már ad gondolkodnivalót.
Erőseket gondolok, amikor azt látom, hogy az ukránok megemelték az olaj tranzitdíját. Az ukránok egyik napról a másikra ezt az árat megemelték, Magyarország számára ez 48 milliárd forintnyi többletet jelent, a magánszereplők ezt azonnal beépítik az árakba, és az inflációt is növeli fél százalékkal
- mondta erről a miniszterelnök. A Pénzcentrum szakértőket kérdezett arról, vajon van-e köze a tranzitdíjak megemelésének ahhoz, hogy ennyire megdrágult a benzin és a gázolaj ára Magyarországon, és hogy lehet-e további emelkedés?
Inkább a nemzetközi piac a felelős
Magát a tranzitdíj-emelés hatásait nem akarta kommentálni a Magyar Ásványolaj-Szövetség főtitkára, de annyit elárult, hogy jelentős történések vannak most a nemzetközi piacon a kőolaj árával kapcsolatban. Grád Ottó azt is elmondta: bár korábban volt esély ennél is durvább emelkedésre, jelenleg nehéz tisztán látni abban, hogy pontosan mi következik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mivel az OPEC-országok vállalást tettek arra, hogy csökkentik a kitermelést, a fogyasztás volumene viszont megmaradt és még nőni is fog, ez máris azt eredményezte, hogy a Brent-olaj hordónkénti ára kilencven dollár fölé rakétázott, és nem lehetetlen, hogy még tovább megy majd. Ennek legfőbb oka, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia különösen élen jár a kitermelés csökkentésében a következő időszakban, és mivel jelentős kitermelőkről beszélünk, ez még okozhat árnövekedést. Most éppen a bizonytalanságot kell megfizetnünk, azt, hogy senki sem tudja, pontosan mi következhet
- fogalmazott a főtitkár.
Nem a tranzitdíj miatt van
Nincs köze a tranzitdíj emelkedésének a benzin és a gázolaj árának növekedéséhez, más tényezők játszanak közre mindebben - ezt már Pletser Tamás, az Erste olaj-és gázipari szakértője mondta lapunk kérdésére.
A csövön át nyerstermék jön, amit itt késztermékké dolgozunk, tehát a tranzitdíjat nem lehet hibássá kikiáltani mindezért. Sokkal lényegesebb az, hogy a gázolaj "szórása" elég jelentős volt a nemzetközi piacokon az elmúlt hónapokban, ez pedig egy rövid idő után átgyűrűzött a benzin árába is. Tény persze az is, hogy a kitermelés visszavágására tett vállalások sem tettek jót a nemzetközi piaci hangulatnak. Sok a bizonytalanság, de inkább a dollár erősödését lehet a benzin itthoni drágulásáért hibáztatni - a tranzitdíjat nem
- mondta a szakértő.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







