Működik a zseniális trükk: így fölözik le az EU hasznát a leggazdagabbak, miközben eszük ágában sincs belépni

Kilenc ország jelenleg is az Európai Unióhoz való csatlakozásért dolgozik. Ukrajna és Moldova már befejezte jogszabályainak átvilágítását, Montenegró a 33 tárgyalási fejezetből 18-at lezárt, Albánia pedig 2027-re szeretné lezárni a csatlakozási tárgyalásokat. A nyugat-balkáni országok és Ukrajna számára az uniós tagság komoly gazdasági, politikai és biztonsági előnyöket kínál.

Izland számára azonban egészen más a helyzet. Az ország augusztus 29-én szavazott arról, hogy újraindítsa-e az EU-csatlakozási tárgyalásokat. A választók 52,8 százaléka nemet mondott, 47,2 százalékuk támogatta volna a tárgyalások újrakezdését. A részvétel magas volt, 82,5 százalékos.

Izland közben már most is szorosan kapcsolódik az Európai Unióhoz. Tagja az Európai Gazdasági Térségnek, így hozzáfér az uniós egységes piachoz, emellett a schengeni övezet része. Biztonságát pedig a NATO-tagság garantálja. Vagyis az izlandiak számára az EU-tagság egyik legfontosabb gazdasági előnye már most is adott. A teljes tagság elsősorban politikai előnyt jelentene, például közvetlen beleszólást az uniós döntéshozatalba, cserébe azonban az országnak több szuverenitást kellene megosztania Brüsszellel. Ez a különbség magyarázza azt is, hogy miért más az EU vonzereje Ukrajna vagy Montenegró számára.

Egy szegényebb vagy geopolitikailag sérülékenyebb országnak az uniós tagság sokkal többet jelenthet. Hozzáférést biztosíthat uniós forrásokhoz, erősítheti a gazdasági integrációt, és politikai keretet adhat a demokratikus reformoknak. Ukrajna esetében ehhez a biztonsági szempont is társul, hiszen az ország Oroszország háborúja közepette próbál közelebb kerülni az Európai Unióhoz.

A gazdagabb országoknak viszont már van működő alternatívájuk. Norvégia például az Európai Gazdasági Térségen keresztül az uniós jog jelentős részét alkalmazza, és hozzáfér az egységes piachoz, miközben nem tagja az EU-nak. Az Euronews által idézett adatok szerint a norvégok körében idén 37 százalék támogatta az EU-tagságot, míg 49 százalék ellenezte. Norvégiában már 1972-ben és 1994-ben is népszavazáson utasították el a csatlakozást.

Svájc még ennél is sajátosabb utat választott. Az ország nem az EGT tagja, hanem számos kétoldalú megállapodással kapcsolódik az Európai Unióhoz. Az elmúlt évben is inkább ezeket a kapcsolatokat mélyítette, nem pedig a teljes uniós tagságot célozta.

Izland esetében a halászat döntötte el a vitát. A szigetország halászati ágazata rendkívül fontos a gazdaság és a nemzeti identitás szempontjából. Az ország halászati vállalatainak mintegy 90 százaléka ellenezte az EU-tagságot, mert attól tartottak, hogy az uniós közös halászati politika korlátozná saját vizeik feletti ellenőrzésüket.

A mezőgazdaság szintén érzékeny terület. Az izlandi juh-, tej- és üvegházi termelés jelenleg magas vámok mögött működik, miközben az ország különleges földrajzi és éghajlati adottságai miatt a mezőgazdaság számára fontos a védelem. Az EU-tagság ezt a rendszert jelentősen átalakíthatná.

Pedig az uniós tagság mellett is voltak erős érvek. Izland jegybanki kamata a népszavazás idején 8 százalék volt, miközben az Európai Központi Bank irányadó kamata 2,25 százalék körül alakult. Az EU-tagság támogatói szerint az európai integráció hosszabb távon stabilabb gazdasági környezetet teremthetett volna. A geopolitikai helyzet szintén az EU felé terelte volna az országot, különösen az északi-sarkvidéki térség növekvő stratégiai jelentősége és az amerikai politika változásai miatt.

A biztonsági érv azonban önmagában kevésnek bizonyult. Ez fontos üzenet Brüsszel számára. Az Európai Unió ugyanis az elmúlt időszakban egyre inkább biztonsági és geopolitikai szereplőként is igyekszik meghatározni magát. Izland esetében azonban még az Oroszország elleni háború és az északi-sarkvidéki térség jelentőségének növekedése sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a választók az EU-tagság mellé álljanak.

A mostani helyzet ezért egy sajátos európai paradoxont mutat. Az EU bővítési politikája továbbra is vonzó a kontinens számos országának. Ukrajna, Moldova, Montenegró és Albánia számára a tagság gazdasági felzárkózást, politikai stabilitást, uniós pénzeket és nagyobb geopolitikai biztonságot jelenthet.

A leggazdagabb, EU-n kívüli európai országok viszont már most is részesülnek az integráció számos előnyéből. Közben megtarthatják saját döntési jogköreik jelentős részét. Ezért számukra a kérdés nem az, hogy mit nyernek az EU-val, hanem az, hogy mit nyernének a teljes tagsággal ahhoz képest, amit már most is megkapnak.

Ez az Európai Unió számára komoly kihívást jelenthet. Tinatin Akhvlediani, a Centre for European Policy Studies bővítési programjának vezetője szerint az EU nem feltételezheti, hogy a gazdasági integráció automatikusan politikai integrációhoz vezet. Brüsszelnek azt is világosan meg kell mutatnia, hogy egy gazdag, stabil európai országnak milyen plusz előnyöket jelent a teljes tagság.

Izland döntése önmagában nem jelenti azt, hogy az EU elveszítette vonzerejét. Az ország sajátos helyzete, a halászat jelentősége és a szuverenitás kérdése erősen meghatározta a referendumot. Az üzenet azonban így is fontos: az EU gazdasági ereje önmagában nem garantálja, hogy Európa leggazdagabb országai politikailag is csatlakozni akarnak hozzá.