Litvánia kimenekítési terveket dolgozott ki egy esetleges orosz támadás esetére, a balti állam miniszterelnöke azonban leszögezte, hogy nem adják meg magukat.
Újabb találgatások indultak el Donald Trump egészségi állapotáról, miután egy szakember stroke-ra utaló jeleket vélt felfedezni az amerikai elnök egy közelmúltbeli nyilvános szereplésén. A szakértő egy videóelemzésben több tünetet is felsorolt, ugyanakkor a Fehér Ház és Trump orvosi stábja továbbra is visszautasítja az egészségi problémákról szóló spekulációkat, írja a Daily Star.
Ismét Donald Trump egészségi állapota került a figyelem középpontjába, miután egy fizioterapeuta azt állította, hogy az amerikai elnök egy nyilvános szereplés során stroke-ra emlékeztető tüneteket mutathatott.
Adam James, aki az Instagramon az @epistemiccrisis néven publikál tartalmakat, június 5-én közzétett videójában részletesen elemezte Trump egy nappal korábbi, Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatóját. A szakember szerint az eseményen látottak alapján felmerülhet egy „stroke-szerű esemény” lehetősége.
James arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump május 27. és június 3. között több napon át nem jelent meg nyilvánosan. Véleménye szerint ez összefüggésben állhatott azzal, amit a június 4-i eseményen látni vélt.
A szakember többek között az elnök testtartását emelte ki, ugyanis szerinte a stroke-on átesett betegek esetében gyakran előfordul, hogy az egyik oldali izomgyengeség miatt nehezebben tudják fenntartani az egyenes testhelyzetet, különösen fáradtság esetén.
James emellett Trump beszédét is elemezte. Úgy vélte, bizonyos megszólalásai az úgynevezett expresszív afáziára emlékeztettek, amely egyes esetekben stroke következtében alakulhat ki. A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy az ilyen tünetek értelmezése önmagában videófelvétel alapján rendkívül nehéz. A videóban Trump állkapcsának mozgására is kitért. James szerint az arcmozgások és az esetleges jobb oldali gyengeség szintén neurológiai problémára utalhatnának.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elemzett felvétel egy sajtótájékoztató volt, ahol Trump az újságírók kérdései után átadta a szót Doug Burgum belügyminiszternek és Lee Zeldin környezetvédelmi hivatalvezetőnek. Miközben a tisztviselők beszéltek, az elnök hátradőlt a székében, és időnként lehunyta a szemét, ami több közösségimédia-felhasználó szerint azt a benyomást keltette, mintha elszundított volna.
Fontos ugyanakkor, hogy sem stroke-ot, sem demenciát, sem más neurológiai betegséget nem diagnosztizáltak nyilvánosan Donald Trumpnál. Az ilyen jellegű állításokat a Fehér Ház és az elnök orvosi csapata többször is visszautasította, hangsúlyozva, hogy a közösségi médiában terjedő találgatásokat nem támasztják alá hivatalos egészségügyi bizonyítékok.
Címlapi kép: Official White House Photo by Daniel Torok
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






