24 °C Budapest
Az Iráni Iszlám Köztársaság zászlaja

Nem áll le Donald Trump: ennek a mondásának súlyos következménye lehet, ráadásul épp egy katonai támaszponton van

MTI
2026. február 14. 14:02

"A lehető legjobb dolog lenne" egy rendszerváltás Iránban - jelentette ki pénteken Donald Trump amerikai elnök az észak-karolinai Fort Bragg támaszponton tett látogatásán követően.

Trump az 1979-es iráni iszlám forradalom nyomán hatalomra került vezetőkre kitérve leszögezte: "47 éve csak beszélnek és beszélnek, miközben rengeteg emberélet odaveszett (...) Régóta folyik már ez". Bár az elnök nem nevezett meg senkit, akit szívesen látna egy új iráni vezetésben, hozzátette, "lennének olyanok, akik készen állnak átvenni (a kormányzást) egy esetleges politikai változás esetén".

Hangsúlyozta továbbá, hogy "hatalmas erők" lesznek nemsokára a Közel-Keleten. Mindeközben a Pentagon újabb, immár egy második repülőgép-anyahajót is a térségbe küldött. Ezzel kapcsolatban Trump azt mondta, amennyiben nem születik megállapodás Teheránnal, "szükség lesz rá".

"És ha szükség lenne rá, legyen csak ott" - jelentette ki. Az Egyesült Államok azt szeretné, ha az Iránnal a síita állam nukleáris programjáról tartandó megbeszéléseken az iráni rakétaprogram is terítékre kerülne. Teherán azt hangoztatja, hajlandó egyeztetni a nukleáris program korlátozásáról az őt sújtó szankciók feloldásáért cserébe, azonban kizárta, hogy az ügyet összekössék a rakétafejlesztésekkel.

Trump korábban azt közölte, kész csapást mérni Iránra, ha a tárgyalások zsákutcába jutnak, válaszul pedig Irán megtorlást ígért. Az Egyesült Államok tavaly nyáron már csapásokat mért több iráni nukleáris létesítményre, amely helyén Trump pénteki közlése szerint csupán "por maradt". Hozzátette, hogy egy esetleges újabb amerikai műveletnek az ilyen jellegű csapások éppen ezért csak kis részét képeznék, ám hozzátette: "azért még lecsapnánk arra, ami maradt".

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom