15 °C Budapest
Piros és kék villogó rendőrségi fények egy bűncselekmény helyszínén.

Vérfürdő egy bécsi bárban: meggyilkoltak egy férfit, a tettes elmenekült a helyszínről

2025. november 7. 14:06

Halálos áldozata is volt annak a lövöldözésnek, amely csütörtök este történt egy bárban, az osztrák főváros Ottakring negyedében - közölték pénteken a bécsi hatóságok.

A Payergassén lévő bárban négy ember veszett össze, majd lövések dördültek. A lövöldözésben egy 33 éves csecsen férfi életét vesztette, egy 55 éves szerb férfi pedig életveszélyesen megsebesült, őt intenzív osztályon ápolják - számolt be róla a bécsi egészségügyi szolgálat szóvivője. A helyszínre riasztott mentők közlése szerint a 33 éves férfi kiérkezésükkor már halott volt, felsőtestén súlyosan megsebesült társát pedig ellátás után kórházba szállították.

Az áldozatokra a másik két férfi egyike lőtt rá, majd mindketten elmenekültek a helyszínről.

Az elkövetők nevét tudja a rendőrség - mondta el pénteken Markus Dittrich rendőrségi szóvivő.

A média által közölt értesülések szerint a lövéseket leadó gyanúsítottat még az éjszaka folyamán letartóztatták, miután ügyvédjével jelentkezett a rendőrségen, de ezt a rendőri szóvivő hivatalosan nem erősítette meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, de őrizetbe vételekor illegálisan birtokolt fegyvert találtak nála.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 17. 12:04