Az ukrán 3. hadtest Vivaldi hadműveletének három szakaszában mintegy 250 orosz katonát és tisztet ejtettek foglyul Doneck megye északi részén.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok egykori alelnöke, aki George W. Bush mellett szolgált 2001 és 2009 között. A 84 éves politikus, aki a terrorizmus elleni háború egyik fő építésze volt, hosszú szívbetegség után távozott az élők sorából.
Cheney, aki a Bush-adminisztráció második embereként rendkívüli befolyással bírt, meghatározó szerepet játszott az Egyesült Államok Irak elleni háborújának elindításában. Bár gyakran ábrázolták őt a háttérből irányító valódi hatalomként, a Bush-kormányzat belső dinamikája ennél összetettebb volt - jelentette a CNN.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások alapvetően megváltoztatták Cheney világlátását. A Fehér Házban tartózkodott, amikor a második repülőgép becsapódott a World Trade Centerbe, és később úgy nyilatkozott, hogy abban a pillanatban eltökélte: mindent megtesz, hogy hasonló támadás ne ismétlődhessen meg.
Az alelnök kulcsszerepet játszott az afganisztáni és iraki háborúk előkészítésében. Irak esetében határozottan állította, hogy az ország tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik és kapcsolatban áll az al-Kaidával - olyan állítások, amelyekről később kiderült, hogy téves hírszerzési információkon alapultak. Cheney azonban élete végéig kitartott amellett, hogy a döntések helyesek voltak.
A terrorizmus elleni háború részeként támogatta a vitatott kihallgatási módszereket és a guantánamói fogolytábor működtetését is, amit sokan az amerikai értékekkel ellentétesnek tartottak. Hivatali ideje végén, 2009-ben mindössze 31%-os támogatottsággal távozott.
Bár egész életében konzervatív politikus maradt, utolsó éveiben élesen szembefordult Donald Trumppal. 2022-ben nyilvánosan kijelentette: "Nemzetünk 246 éves történelmében soha nem volt olyan személy, aki nagyobb fenyegetést jelentett volna köztársaságunkra, mint Donald Trump." A 2024-es elnökválasztáson a demokrata Kamala Harrist támogatta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Cheney politikai pályafutása Wyomingból indult, ahol hat cikluson át volt kongresszusi képviselő, majd George H. W. Bush védelmi minisztere lett. Később a Halliburton vezérigazgatójaként dolgozott, mielőtt az ifjabb Bush alelnökjelölt-keresését vezette, ami végül saját alelnöki kinevezéséhez vezetett.
Egészségi problémái 1978-ban kezdődtek, amikor 37 évesen átesett első szívinfarktusán. Összesen öt szívrohamot élt túl, 2012-ben pedig szívátültetésen esett át. Halálát családja jelentette be.
Cheney-t felesége, Lynne, lányai, Liz és Mary, valamint hét unokája gyászolja.
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







